Bukaresti Rádió

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Nacionalista fordulattól tart Orbán Viktor [Audió]

E-mail Nyomtatás PDF

A magyar miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet délelőtti ülésén fejezte aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy Romániában nacionalista fordulat történik.

A magyar kormány jó okkal aggódik a romániai fejlemények miatt, évek óta nem fordult elő ugyanis olyan politikai hangütés a román belpolitikában, mint amilyet mostanában hallani – mondta Orbán. A miniszterelnök közölte: a magyar kabinet azoknak a román patriótáknak szurkol, akik a hazafias elköteleződés mellett a magyar kisebbséggel, a Magyarországgal való együttműködést is fontosnak tartják.

Orbán Viktor kitért a szlovák-magyar viszonyra is, amellyel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy a magyar fél az év végéig az összes olyan ügyet szeretné megvitatni, amelyben eredmény érhető el, 2013-ban pedig a nehezebb, nemzetiségközpontú kérdésekről is megkezdődhetnek a tárgyalások.

A MÁÉRT napirendjén szerepel a külhoni magyar óvodák éve program értékelése, a következő esztendő kiemelt nemzetpolitikai programjainak meghatározása és a különböző régiókat érintő problémák áttekintése. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, a MÁÉRT egyik résztvevője:

 




Műsor | Hírek | Szociális | Nacionalista fordulattól tart Orbán Viktor