Bukaresti Rádió

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Hírösszefoglaló, március 21.

E-mail Nyomtatás PDF

A tanfelügyelőségeken és az iskolákban ma és holnap függesztik ki a beiratkozás eredményét az előkészítő osztályokba. A most kimaradt gyerekek a március 25-én kezdődő második beíratási időszakban választhatnak olyan oktatási intézmények közül, ahol üres helyek maradtak. 

Egy évvel elhalasztotta a magyar főtanszékek létrehozásával kapcsolatos döntést a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusa tegnap. A magyar főtanszékek létrehozása az egyik sarkalatos pontja volt annak a megállapodásnak, amelyet 2012 szeptemberében a Ponta-kormány akkori tanügyminisztere is aláírt. Szilágyi Tibor rektorhelyettes az MTI-nek elmondta: a magyar tagozat álláspontja szerint semmilyen egyetemi autonómia nem jogosítja fel az egyetem vezetését arra, hogy a törvényt áthágja. Hozzátette, az egyetem magyar tagozata ezután dönti el, hogy miképpen reagáljon az önállóságát elodázó döntésre. A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus kezelési kísérlete 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett. 

Nyilvános vitára bocsátotta az Erdélyi Magyar Néppárt autonómiakoncepcióját, amely meglátása szerint Románia állami modernizációjának egyik kulcsa lehet. Az EMNP szerint a most közvitára bocsátott, régiókról szóló kerettörvény-tervezetet az erdélyi magyar közösség szempontjából fontos két sajátos jogállású régió, a Székelyföld és a Partium létrehozásáról rendelkező törvénytervezetek kidolgozása kell hogy kövesse. Toró T. Tibor az EMNP elnöke elmondta, egyeztetést kezdeményeznek az RMDSZ szakértői bizottságával is. Az EMNP március 12-én színvallásra szólította fel autonómiaügyben az RMDSZ-t és azt kérte, hogy a szövetség március 15-ig mutassa be székelyföldi autonómiatervezetét. Az RMDSZ tavaly májusi kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. 

Hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá Kelemen Hunor az RMDSZ és Bíró Zsolt a Magyar Polgári Párt elnöke ma Kolozsváron. stratégiai megállapodásról van szó, amely nem csak az európai parlamenti választásokról szól – mondta Kelemen Hunor sajtótájékoztatóján. Meggyőződését fejezte ki, hogy a dokumentum biztosítja az együttműködést azokban az önkormányzatokban, ahol a Magyar Polgári Párt színeiben választottak polgármestert, illetve az alakulatnak tanácsosai vannak. Bíró Zsolt hangsúlyozta, pártja támogatja az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistáját, de nincs saját képviselője azon. 

Az új büntetőjogi törvénykönyvek kiigazításra szorulnak, de az igazságszolgáltatás optimális körülmények között működött ezek hatályba lépése után – jelentette ki Tiberiu Nitu főügyész. Véleménye szerint az értelmezésbeli különbségek nem befolyásolták a büntetőjogi eljárást. Románia főügyésze szerint az új törvénykönyvek hatálybalépésével hatékonyabban megoldhatók a perek és idejük is lerövidült. 

Összeférhetetlennek nyilvánította az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség Mihai Adrian Stefet, a Szatmár Megyei Tanács liberális elnökét. Az intézmény indoklása szerint Stef előző mandátuma idején ügyvezető volt egy kereskedelmi társaságnál is, a mostani tisztsége betöltése idején pedig magánvállalkozóként is szerepelt a nyilvántartásokban. Összeférhetetlenség esetén az ügynökségi döntés nyomán megszűnik az érintett személy mandátuma és ettől az időponttól kezdve három évig nem töltheti be a tisztséget. 

Felfüggesztették tisztségéből a 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett Mihail Vlasovot, Románia Kereskedelmi és Iparkamarájának elnökét. A Korrupcióellenes ügyészség szerint Vlasov egymillió eurót kért egy üzletembertől, hogy közbenjárjon érdekében a kamara mellett működő Választott Bíróságon, az összegből 200 ezer eurót kedden már meg is kapott, amikor az ügyészek tetten érték. Mihail Vlasov ellen befolyással való üzérkedés alapos gyanújával folyik vizsgálat. 

A Romániában tavaly fogyasztott villamos energia 41 százalékát újrahasznosítható forrásokból állították elő – közölte az Országos Energia-árszabályozó Hatóság. Az ország az Európai Bizottság előtt vállalta, hogy 2020-ig az elfogyasztott bruttó energia 38 százalékát állítsa elő újrahasznosítható forrásokból. A hatóság közlése szerint idén januárban teljesítették azt a követelményt is, hogy a teljes energiafogyasztás – villamos, hő és más fűtőanyagokból előállított energiák – 24 százaléka úgynevezett zöld forrásokból származzon. Ezt 2020-ig kellett volna teljesítenie az országnak – hangsúlyozza az Országos Energia-árszabályozó Hatóság. 

Románia eddig az európai uniós alapok 35 százalékát használta fel, ez az arány az év végéig elérheti a 60 százalékot – jelentette ki Marius Radu az egyik kereskedelmi bank uniós alapokkal foglalkozó koordinátora. Figyelmeztetett, nagy a különbség a leszerződés és a tényleges felhasználás között, hiszen miközben 2011-2012-ben a leszerződési arány gyorsan elérte a 65-77 százalékot, a felhasználás lassabban indult és 2015 elejére a becslések szerint eléri a 80 százalékot, miközben az ország rendelkezésére álló teljes összeget leszerződik – jelentette ki Marius Radu az uniós alapokkal kapcsolatos konferencián. A szakember szerint idén több mint egymilliárd euró érkezett meg és az év végéig további ötmilliárdot sikerül felhasználni. 

A 28 EU-ország állam-, illetve kormányfője, valamint Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök ma Brüsszelben aláírta az EU-ukrán társulási megállapodás politikai részét. A megállapodás parafált szövegének eredetileg részét képezte az unió és Ukrajna közötti mély és átfogó szabad-kereskedelmi egyezmény is. A teljes dokumentum aláírását a tavaly novemberben Vilniusban tartott keleti partnerségi csúcstalálkozón tervezték, ám azt Viktor Janukovics akkori ukrán elnök az utolsó pillanatban megtagadta, majd Oroszországhoz fordult pénzügyi támogatásért. Ez váltotta ki az ukrajnai kormányzat elleni tüntetéseket és tiltakozó akciókat, amelyek végül Janukovics bukásához vezettek. Az unió és Ukrajna közötti megállapodáshoz most kiegészítő okmányt fűztek, amelynek értelmében a mai aláírás csupán a politikai vonatkozású fejezetekről szól. 

Majdnem nullára csökkent Szíria vegyi fegyveres csapásmérő képessége - közölte ma az orosz külügyminisztérium. Szerdán a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet arról számolt be, hogy elszállították Szíriából a vegyi harcanyagok már több mint 45 százalékát, benne a teljes mustárgázkészletet. Az orosz külügyminisztérium kiemelte: nem lehet kétségbe vonni, hogy 2014 első félévének végére sikerül megsemmisíteni a szíriai képességet vegyi harcanyag bevetésére. 

Egyelőre nem kell újabb válaszlépéseket tenni az Egyesült Államok által Oroszországgal szemben foganatosított büntetőintézkedésekre - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz nemzetbiztonsági tanácsának pénteki ülésén. Az államfő arra is kitért a tanácskozáson, hogy amennyiben Ukrajna vízumkényszert vezetne be Oroszországgal szemben, Moszkvának akkor is tartózkodni kell még az arra adandó válaszlépésektől. Putyin azt hangoztatta, hogy a "semmiben sem hibás ukránok milliói szenvednék meg", ha engedélyhez kötnék a szomszédos ország állampolgárainak beutazását Oroszországba. Barack Obama amerikai elnök csütörtökön újabb moszkvai tisztségviselőkre és kormányhoz közeli személyekre terjesztette ki a Krím félsziget bekebelezése miatt Oroszország ellen elrendelt szankciókat. Az Európai Unió is hasonló intézkedést hozott ugyancsak csütörtökön. 

A török elnök elítélte pénteken, hogy a kormány az előző este letiltotta a Twitter közösségi portált. Az AFP tudósítása szerint Abdullah Gül ezt saját Twitter-profilján tette meg, de nem derült ki, hogy a hírügynökség hogy szerzett tudomást az üzenetről, és hogyan kapta meg a szöveget. "Elfogadhatatlan a közösségi hálók teljes letiltása, remélem, hogy ez a helyzet nem tart sokáig" - írta Gül. A török hatóságok néhány órával azután állították le a hozzáférést a Twitter közösségi portálhoz, hogy Recep Tayyip Erdogan iszlámbarát kormányfő a közösségi hálózatok törökországi felszámolásával fenyegetőzött. Erdogan egy kampányrendezvényen intézett kirohanásokat egyebek között a Twitter, a Facebook és a YouTube üzemeltetői ellen, miután ismeretlenek feltettek ezekre az oldalakra őt kompromittáló hangfelvételeket. 

Áprilisban és májusban az átlagnál több lesz a csapadék az ország legnagyobb részén, a nyár első hónapjában ezek az értékek a sokéves átlag szintjére csökkennek – derül ki a június végéig terjedő előrejelzésből, amelyet az Országos Meteorológiai Szolgálat mutatott be a Meteorológiai Világnap alkalmából Bukarestben szervezett tudományos értekezleten. Áprilisban a hőmérséklet a sokéves átlagnak megfelelően alakul, az ország déli részének kivételével, ahol az átlagon aluli, azaz, 8 és 13 fok között értékekre kell számítani.

Estig folytatódik a tavaszias, meleg idő, csapadék sehol nem várható. A hőmérséklet 3 és 23 fok között alakul. Holnap tovább tart a tavaszias, az évszakhoz képest meleg idő, a déli szél főként a Bánságban és Moldvában megerősödik. A hőmérséklet hajnalban -2 és +8, holnap napközben 17 és 24 fok között lesz. Bukarestben most derült az égbolt és 21 fok van.




Műsor | Hírek | Magazin | Hírösszefoglaló, március 21.