Bukaresti Rádió

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Hírösszefoglaló, május 12.

E-mail Nyomtatás PDF

Japán sztrájkba kezdenek holnap a Román Posta alkalmazottai. Az akció a múlt héten elkezdődött tiltakozássorozat része. A posta alkalmazottai a vállalat vezetősége és az alacsony fizetések ellen tiltakoznak. Tegnap csaknem négyezer postás vonult utcára Bukarestben a kormány épülete előtt, a hét folyamán több nagyvárosban is szerveznek utcai tüntetéseket. Mint ismert, március végére a postavállalat több mint 200 millió lejes adósságot halmozott fel az államnál. Ugyanakkor a szakszervezeti vezetők elmondták: a Román Posta vezérigazgatójának 5000 eurós fizetését törvény szavatolja, ez további jutalékokkal akár havi 10000 euró nettó összegre is duzzadhat.

Májusban elkezdődik az autópálya építése Torda és Szászsebes között – jelentette be a hétvégén Dan Şova. A szállításügyi miniszter Tordán aláírta az építkezések megkezdésére vonatkozó rendeletet. A 70 kilométer hosszú autópálya a részben már megépült dél-erdélyi sztrádát köti össze a tervezett észak-erdélyi pályával, amely Nagyvárad, Kolozsvár és Marosvásárhely érintésével vezet Brassó felé. A miniszter szerint a pályaépítő cégcsoportoknak 22 hónap alatt kell elvégezniük a munkát, ebből négy hónapot szánnak a tervezésre. A munkálatok összköltségét 500 millió euróra becsülik, a költségek 85 százalékát az Európai Unió alapjaiból, 15 százalékát a román költségvetésből biztosítják.

Megindult a vonatforgalom a Romániát Bulgáriával összekötő, második Duna-hídon. Tegnaptól naponta két járat indul Craiováról – Calafaton át – Vidinbe, ahonnan tovább lehet utazni Szófiába. A két kilométeres függőhidat tavaly júniusban már megnyitották a gépkocsiforgalom számára, de akkor még hiányoztak a hídra vezető vasúti pályák.

Az amerikai kormányzat több magas rangú tisztségviselője látogat a következő hetekben Romániába - tudta meg diplomáciai forrásokból a HotNews. A hírportál szerint Traian Băsescu államfő ma Avril Haines-t, a CIA igazgatóhelyettesét fogadta hivatalában. A találkozóról kiszivárgott, hogy hamarosan John O'Brennan, a CIA vezetője, Joe Biden amerikai alelnök és Chuck Hagel védelmi miniszter is Bukarestbe látogat.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács elmarasztaló döntése ellenére még mindig nem történt előrelépés Nagyváradon a kétnyelvűség ügyében. Az Asztalos Csaba által vezetett testület még március 5-én elküldte katonai postával azt a határozatot, amelyben arra figyelmeztette a nagyváradi polgármesteri hivatalt, hogy az utcanévtáblákon tüntesse fel magyar nyelven is a megjelöléseket, biztosítson magyar nyelvű formanyomtatványokat, továbbá közölje fordításban is a helyi tanácsülések időpontjait, helyét, napirendjét és határozatait, illetve az önkormányzat közérdekű közleményeit – közölte a Krónika megkeresésére Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke. Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere azonban azt állítja, ő továbbra sem tud az elmarasztalásról, hozzá hivatalos formában nem jutott el a papír. Asztalos ugyanakkor emlékeztetett, az önkormányzatnak a közléstől számított három hónapja van arra, hogy azt megtámadja a bíróságon, vagy pedig az előírtak szerint orvosolja a kivizsgált problémát. A határidő lejártakor ismét levélben fordulnak az illetékeshez, és másodjára is kivizsgálják az ügyet, akkor már nem csupán megrovásban részesítik, hanem bírságot is kiszabnak a mulasztásért.

Tegnap délben, a templombúcsú kezdetére befejezték a maratoni felolvasást és fohászkodást Aradon a gáji római katolikus templomban. A gyülekezeti tagok és a zarándokok a templom névadójának, Gizellának az életéből olvastak fel 48 órán keresztül. A kezdeményezéssel az államalapító Szent István király feleségének, Boldog Gizellának a szentté avatását próbálta elősegíteni az egyházközség, egyben felhívni a figyelmet Gizella királyné életén keresztül a család fontosságára.

Pataky Lehel Zsolt nem sokkal a szentmise kezdete előtt, a gyülekező hívekkel ért a templomhoz.

Külföld:

Donyeckben a szavazók 90 százaléka, a másik kelet-ukrajnai, többnyire ugyancsak oroszajkúak lakta szakadár területen, Luhanszki megyében a résztvevők 94-98 százaléka szavazott a függetlenségre a terület jogállásáról tartott tegnapi népszavazáson. Ezt Roman Ljahin és Olekszandr Malihin, a “Donyecki Népköztársaságnak" nevezett megye, illetve a “Luhanszki Népköztársaság” választási bizottságak elnöke közölte. A végleges eredményeket mindkét megyében ma délután három óra után hozzák nyilvánosságra. A kijevi vezetés és több külföldi ország közölte, nem ismeri el a kelet-ukrajnai úgynevezett népszavazások eredményét. A Kreml sajtószolgálata ma tudatta: Oroszország tisztelettel viszonyul a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megye lakosainak akaratnyilvánításához, és arra számít, hogy ezután civilizált párbeszéd kezdődik a kijevi hatóság képviselőivel.

A román külügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben, elítéli a kelet-ukrajnai szakadár népszavazásokat. Bukarest felszólítja Oroszországot, hogy ne ismerje el a referendumot, illetve tartsa tiszteletben Ukrajna területi épségét és szuverenitását, és vonuljon ki a Krím félszigetről. A külügyminisztérium szerint a tegnapi népszavazás egy újabb provokáció, amely Ukrajna területi épsége és szuverenitása ellen irányul, akárcsak a Krím félszigetnek a március 21-i törvénytelen elcsatolása az Orosz Föderáció által.

Négyszáz amerikai zsoldos harcol Kelet-Ukrajnában a kijevi kormány oldalán - írta a Bild am Sonntag hírszerzési értesülésekre hivatkozva. A Fehér Ház nem kommentálta a hírt. A német hírszerzés vezetői közölték: a világ legerősebb magánhadseregével rendelkező Academi fegyveresei az oroszbarát szakadárok megtörését célzó gerillaakciókat szerveznek és hajtanak végre Szlovjanszk térségében - írja a Bild am Sonntag.

Három ember halálát okozták a dél-kínai esőzések, 54 ezer embert kellett elköltöztetni a lakhelyéről, és több mint félmillió embernek okozott kárt a sok csapadék a déli és keleti országrészben - jelentette a kínai média. A felhőszakadások a legtöbb helyen fennakadást okoztak a közlekedésben, az áramszolgáltatásban és a távközlésben, a nagyobb folyók és víztározók vízszintje megemelkedett. A Kuangtung tartományi Sencsen 2008 óta a legsúlyosabb esőzést szenvedte el vasárnap. Körülbelül kétezer autó került víz alá az utcákon, ötezer busz közlekedése vált lehetetlenné. A város a legmagasabb szintű riasztást léptette érvénybe. Csaknem 130 légi járatot töröltek, és ideiglenesen felfüggesztették a gyorsvasúti forgalmat is.

Tovább fokozódott a két Korea nyilatkozatháborúja ma, miután a szöuli védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy az északi államnak "hamarosan el kell tűnnie" a Föld színéről. A mai állásfoglalást megelőzően Phenjan durva szexista és rasszista gyalázkodásba kezdett Pak Gun Hje dél-koreai elnök asszonnyal és Barack Obama amerikai államfővel szemben. Az észak-koreai média "külső erőkkel kokettáló öreg prostituáltnak" nevezve a dél-koreai államfőt, Barack Obamát pedig "kártékony fekete majomnak", akinek jobb lenne, ha "más majmokkal élne együtt egy afrikai vadasparkban".

EP-választások:

"Irányváltásra van szükség az Európai Unióban, értékként kell az etnikai és nyelvi sokféleségre tekinteni és védeni ezt az értéket" – fogalmazott Vincze Loránt Flensburgban, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója 65. kongresszusán. Az RMDSZ Európai Parlamenti-képviselőjelöltje, a FUEN alelnöke bemutatta a kongresszus kisebbségi kiáltványát, amely újrafogalmazza az európai kisebbségvédelem legfontosabb tennivalóit és nyilvánvalóvá teszi, hogy az Európai Uniónak foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel.

Tőkés László, Fideszes EP-képviselőjelölt részt vett a hétvégén az EMNT és az EMNP által Verespatakon szervezett, ciántechnológiás bányászat ellenes tiltakozó megmozduláson. Tőkés László elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy az Európai Bizottság nem alkotott jogszabályt a cianidok használatát tiltó EP-határozat alapján.

A központi választási iroda hétvégén úgy döntött, a Szociáldemokrata Párt, az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért és a Konzervativ Párt alkotta választási koalíciónak el kell távolítania az összes olyan EP-plakátot, amelyen megjelenik az USL felirat. A döntés azt követően született, hogy a Nemzeti Liberális Párt több megyében is panaszt tett az USL név jogtalan használata ellen az európai parlamenti kampányban.

Cătălin Ivan, a Szociáldemokrata Párt, az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért és a Konzervativ Párt alkotta Szövetség EP-képvieselőjelöltje a iaşi-i választóknak azt mondta: a szövetség él, ami azt jelenti, hogy folytatódnak az USL projektjei. Minden korábbi ígéretük érvényes mai is, amikor a Nemzeti Liberális Párt már más utakon jár.

Új gazdasági modellt állítana az ország elé a Nemzeti Liberális Párt. Crin Antonescu pártelnök kijelentete: május 16-án bemutatnak egy gazdasági javaslatcsomagot, amelynek intézkedései Románia jólétét szolgálnák. Crin Antonescu megismételte: amíg ő a PNL elnöke, addig nem alakul újra az USL pártkoalíció.

Daniel Funeriu, a Népi Mozgalom Pártja EP-képviselőjelöltje “Fel a fejjel” jelszóval kampányolt Aradon. A bánsági és az erdélyi választókhoz intézeztt beszédében azt mondta: nagyon egyszerű az üzenete, éspedig az, hogy nem lehet tovább hazudni. Ő mindig szeretett első lenni, és pártja is ezt teszi – mondta Funeriu.

Mihai Răzvan Ungureanu, a Polgári Erő Párt EP-képviselőjelöltje Botoşani kampánybeszédében úgy vélekedett, hogy Moldva 25 éve már a bukaresti politikai érdekek perifériájára szolrult. A politikus az országos úthálózat kiépítésének fontosságáról beszélt, és megjegyezte: erre mindenek előtt Moldvában lenne a legnagyobb szükség.

A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt politikusai Kolozsváron kampányoltak. Maria Stavrositu EP-képviselőjelölt arra kérte a választókat, ne hagyják, hogy áldozatok legyenek saját hazájukban. Aurelian Pavelescu, a párt elnöke pedig olyan nagy elődöket próbált visszaidézni az emberek emlékezetébe, mint Andrei Şaguna, Iuliu Maniu, Ion Mihalache és Corneliu Coposu.

Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt jelöltje Iaşi-ban azt mondta a választóknak, hogy ő továbbra is a románok sajátos értékeit szeretné promoválni Brüsszelben, illetve a románok nemzeti méltoságát szeretné megvédeni.

Cătălin Predoiu és Monica Macovei, a Demokrata Liberális Párt EP-képviselőjelöltjei ma Botoşani-ban, Dan Diaconescu pátja Gorj megyében, Mircea Diaconu független EP-képviselőjelölt pedig Resicán kampányol.

Időjárás:

Estig országszerte többnyire borús marad az idő, záporok, zivatarok bárhol kialakulhatnak. A hőmérséklet csúcsértékei 14 és 27 fok között alakulnak. Holnap a maihoz hasonló esős idő várható, a nappali hőmérséklet csúcsértékei 17 és 24 fok között lesznek. Bukarestben most változékony az idő és 25 fok van.




Jegyzet

No valid database connection Got error 28 from storage engine SQL=SELECT a.*, CASE WHEN CHAR_LENGTH(a.alias) THEN CONCAT_WS(":", a.id, a.alias) ELSE a.id END as slug, CASE WHEN CHAR_LENGTH(cc.alias) THEN CONCAT_WS(":", cc.id, cc.alias) ELSE cc.id END as catslug FROM jos_content AS a INNER JOIN jos_categories AS cc ON cc.id = a.catid INNER JOIN jos_sections AS s ON s.id = a.sectionid WHERE a.state = 1 AND ( a.publish_up = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_up <= '2020-08-09 07:46:17' ) AND ( a.publish_down = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_down >= '2020-08-09 07:46:17' ) AND s.id > 0 AND a.access <= 0 AND cc.access <= 0 AND s.access <= 0 AND (cc.id=43) AND s.published = 1 AND cc.published = 1 ORDER BY a.created DESC LIMIT 0, 1

Legfrissebb műsoraink

No valid database connection Got error 28 from storage engine SQL=SELECT a.*, CASE WHEN CHAR_LENGTH(a.alias) THEN CONCAT_WS(":", a.id, a.alias) ELSE a.id END as slug, CASE WHEN CHAR_LENGTH(cc.alias) THEN CONCAT_WS(":", cc.id, cc.alias) ELSE cc.id END as catslug FROM jos_content AS a LEFT JOIN jos_content_frontpage AS f ON f.content_id = a.id INNER JOIN jos_categories AS cc ON cc.id = a.catid INNER JOIN jos_sections AS s ON s.id = a.sectionid WHERE a.state = 1 AND ( a.publish_up = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_up <= '2020-08-09 07:46:17' ) AND ( a.publish_down = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_down >= '2020-08-09 07:46:17' ) AND s.id > 0 AND a.access <= 0 AND cc.access <= 0 AND s.access <= 0 AND (cc.id=50 OR cc.id=37 OR cc.id=51 OR cc.id=38 OR cc.id=41 OR cc.id=42 OR cc.id=39 OR cc.id=171 OR cc.id=42 OR cc.id=211 OR cc.id=231 OR cc.id=235) AND f.content_id IS NULL AND s.published = 1 AND cc.published = 1 ORDER BY a.created DESC LIMIT 0, 2
erdelyiriport


Legfrissebb

No valid database connection Got error 28 from storage engine SQL=SELECT a.*, CASE WHEN CHAR_LENGTH(a.alias) THEN CONCAT_WS(":", a.id, a.alias) ELSE a.id END as slug, CASE WHEN CHAR_LENGTH(cc.alias) THEN CONCAT_WS(":", cc.id, cc.alias) ELSE cc.id END as catslug FROM jos_content AS a INNER JOIN jos_categories AS cc ON cc.id = a.catid INNER JOIN jos_sections AS s ON s.id = a.sectionid WHERE a.state = 1 AND ( a.publish_up = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_up <= '2020-08-09 07:46:17' ) AND ( a.publish_down = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_down >= '2020-08-09 07:46:17' ) AND s.id > 0 AND a.access <= 0 AND cc.access <= 0 AND s.access <= 0 AND s.published = 1 AND cc.published = 1 ORDER BY a.created DESC LIMIT 0, 5
Műsor | Hírek | Magazin | Hírösszefoglaló, május 12.