Bukaresti Rádió

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Hírösszefoglaló, május 21.

E-mail Nyomtatás PDF

Oroszország a szankciók súlyosbítására számíthat, ha akadályozza a vasárnapi ukrán elnökválasztást – nyilatkozta ma a kétnapos hivatalos látogatáson Bukarestben tartozkodó Joe Biden. Az Egyesült Államok alelnöke előbb Traian Băsescu államfővel, majd Victor Ponta miniszterelnökkel találkozott. Az államfővel közösen tartott sajtónyilatkozata alkalmával Biden elmondta: fontosnak tartotta román földről megerősíteni, hogy az Egyesült Államok eleget tesz az Észak-Atlanti Szerződés kötelezettségének, miszerint a NATO-országok valamelyike elleni fegyveres támadást a tagországok valamennyi szövetséges elleni támadásnak minősítenek és megvédik megtámadott társukat. “Egyetlen szövetségesünket sem hagyjuk magára: mi megvédjük egymást, legyen világos" - hangoztatta Biden Bukarestben. Az amerikai politikus Victor Ponta kormányfővel az ukrajnai helyzet és a régió helyzete mellett az energetikai biztonságról, valamint gazdasági témájú kérdésekről, a korrupció elleni harcról és a román demokratikus intézmények megerősítéséről tárgyalt.

Ma éjszakára, legkésőbb holnap hajnalra a Vaskapuhoz érkezik a dunai árhullám. A folyam-menti megyékben hétfőig árvízriadó van érvényben. A holnapi nap folyamán tetőző Duna elsősorban Teleorman, Ialomiţa és Brăilă megyét fenyegeti árvízzel. A szakértők főként a Duna Borcea ágán lévő gátat féltik, ezért már dolgoznak a létesítmény megerősítésén. Ugyanakkor zajlik a Teleorman megyei gátak megerősítése is. A héten kezdődött esőzések óriási károkat okoztak a Nyugat-Balkánon. Szerbiában három napos nemzeti gyászt hirdettek, miután 20-an életüket vesztették az áradásokban.

Elfogadta az Európai Bíróság Magyarország, Románia, Szlovákia és Görögország beavatkozási kérelmét abba a perbe, amellyel a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés bejegyzését szeretnék elérni a kezdeményezők – jelentette be tegnap Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Szlovákia, Görögország és Románia az Európai Bizottság oldalán, Magyarország pedig a Székely Nemzeti Tanács oldalán lépik be a perbe. A négy tagállamnak június 25-ig kell megindokolnia, hogy miért vennének részt a luxemburgi perben. Mint ismert, a Székely Nemzeti Tanács tavaly ősszel nyújtotta be polgári kezdeményezését az Európai Bizottságnak. Az indítvány a nemzeti, etnikai, kulturális, vallási és nyelvi sajátosságokat őrző régiók gazdasági fejlődését biztosítaná.

Feltételesen szabadlábra helyezik Victor Atanasie Stănculescu volt tábornokot, akit 2008-ban 15 évre ítéltek el az 1989-es temesvári népfelkelés vérbe fojtása miatt - adta hírül az Agerpres hírügynökség. Szabadon engedését maga Stănculescu kérte, súlyos egészségügyi problémáira hivatkozva. Első fokon márciusban elutasították a kérését, most másodfokon az Ilfov megyei törvényszék felülvizsgálta a korábbi ítéletet, és jogerősen elrendelte a bebörtönzött azonnali feltételes szabadlábra helyezését.

Elfogadta a kormány tegnap azokat a jogszabályokat, amelyekkel összevonnak és eltörölnek 92 féle díjat. A pénzügyminisztérium többek közöt eltörölné azt a 22 lejes díjat is, amelyet az útlevél kiváltásáért kell fizetni. Az intézkedéssel a bürokráciát csökkentenék. A kormány ugyancsak tegnap elfogadta az oszlopadóról szóló jogszabály alkalmazási normáit. Idéntől ugyanis a Romániában állandó székhellyel rendelkező jogi személyeknek évente adót kell majd fizetniük a forgalmi táblákra, útjelzőkre, járdákra, villanyoszlopokra, gázvezetékekre, de a vízerőművekre, a nukleáris- és elektromos erőművekre, a kőolaj- és gázszondákra, kéményekre, tavakra, ülepítő tavakra, felvonókra, gátakra és a telekommunikációs infrastruktúrára. Az oszlopadó az ipari parkokat is érinti. A kabinet számításai szerint az új adó bevezetésével 1 milliárd lejt meghaladó összeg folyik be az államkincstárba.

Nem köt újabb hitelmegállapodást 2015 után Románia a Nemzetközi Valutaalappal. Ezt Liviu Voinea költségvetésért felelős miniszter jelentette ki a közszolgálati rádiónak adott interjújában. A tárcavezető szerint ezzel a gazdaság megerősödését is jelzi az ország. Románia összesen tízszer írt alá megállapodást nemzetközi hitelezőivel: 2009-ben 20 milliárd eurós kölcsönt kapott és használt fel az ország, a 2011-es, 5 milliárd eurós elővigyázatossági hitelt már nem hívták le és a tavaly leszerződött 4 milliárd eurós keretet sem szeretné felhasználni az ország. Tavaly 3 és fél százalékkal nőtt Románia gazdasága, az idei első negyedévben pedig 3,8 százalékos gyorsulást jegyeztek, ez éves szinten a legnagyobb növekedési ütem volt az Európai Unióban.

A Kulturális Minisztérium 2 millió lejjel támogatja a kolozsvári TIFF filmfesztivált, 1 millió lejjel a Szebeni Nemzetközi Színházfesztivált, illetve 100 ezer lejjel járul hozzá az ASTRA Filmfesztivál költségvetéséhez. Ezt Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, kulturális miniszter jelentette be a tegnapi kormányülést követően.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége meghirdette a Bolyai Nyári Akadémia idei tanfolyamait. Az érdeklődő szövetségi tagok a www.rmpsz.ro címről tölthetik le a tanfolyamok jegyzékét, a tudnivalókat és a jelentkezési űrlapokat. Ugyanezen a honlapon tanulmányozhatók a magyarországi továbbképzési lehetőségek is. Jelentkezési határidő mindkét esetben június 10-e.

Külföld:

Az ukrán határőrök nem észlelnek orosz katonákat az ukrán határtól 10 kilométeres távolságban - közölte tegnapi tájékoztatóján Szerhij Asztahov, az ukrán határőrszolgálat vezetőjének tanácsadója, akit az Interfax Ukraina hírügynökség idézett. Mint ismert, Vlagyimir Putyin orosz elnök még hétfőn elrendelte, hogy vezényeljék vissza állomáshelyeikre az Ukrajnával szomszédos megyékben állomásozó orosz csapatokat.

Riadóztatták a finn légierőt, miután két orosz repülőgép valószínűleg megsértette az ország légterét a Finn-öböl felett – közölte ma a finn védelmi minisztérium. A két engedély nélküli berepülés két órán belül történt tegnap délután. A finn védelmi minisztérium szerint "állami repülőgépek" voltak, ami a tárca szóhasználatában a hadsereg, a vámszolgálat vagy a rendőrség által használt repülőkre utal. A finn hadsereg éppen tegnap kezdte meg az ország történetének legnagyobb hadgyakorlat-sorozatát az északi Lappföldön, illetve az ország nyugati partvidékén. Finnországnak 1300 kilométeres közös határa van Oroszországgal. A két állam viszonya alapvetően szívélyes, de az ukrán válság miatt több finn politikus keményebb hangot ütött meg Moszkvával szemben.

Jelentős szavazattöbbséggel elfogadta tegnap a szerb parlament a Vajdaság új statútumára vonatkozó javaslatot. A módosítás értelmében a Vajdaság kormányát ezentúl tartományi kormánynak lehet csak nevezni, Újvidék pedig nem a tartomány fővárosa, hanem adminisztratív központja lesz. A belgrádi képviselők többsége ugyanakkor kiemelte: a Vajdaság Szerbia elidegeníthetetlen része, és ezért a tartomány alapdokumentuma összhangban kell, hogy álljon az alkotmánnyal. A módosításra azért volt szükség, mert a szerb alkotmánybíróság decemberben az ország alaptörvényével összeegyeztethetetlennek minősítette a statútum szövegének kétharmadát. A statútumot június 6-ig hivatalosan is ki kell hirdetni ahhoz, hogy ne lépjen életbe az alkotmánybíróság fél évvel ezelőtti határozata. Pásztor István, a vajdasági képviselőház elnöke emlékeztetett arra, hogy 25 év alatt ez már a harmadik statútuma Szerbia északi tartományának. A politikus szerint kiegyensúlyozott javaslatról van szó, amely különböző elképzeléseket ötvöz, ezért politikai szempontból senki sem tekintheti magát győztesnek vagy vesztesnek.

Két pokolgép robbant Nigériában, a merényletben 118 ember halt meg, többségükben nők. Jos város forgalmas, központi részén tegnap ismeretlenek egy teherautóba és egy kisbuszba rejtettek, majd hoztak működésbe robbanószerkezeteket. A 900 ezres Jos Nigéria középső részén, az ország muszlim többségű északi és keresztény többségű déli részének határán fekszik. A környező régiókban a Boko Haram radikális iszlamista terrorszervezet gyakran követ el merényleteket. Tegnap a nigériai parlament hat hónappal meghosszabbította a már egy éve meghirdetett rendkívüli állapotot az érintett területeken. Ezzel párhuzamosan a nigériai diplomaták kezdeményezték az ENSZ Biztonsági Tanácsánál, hogy a Boko Haramot vegyék fel azon szervezetek listájára, amelyek ellen - az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz való kötődésük miatt - globális szankciók vannak érvényben.

EP-választások:

A romániai választóknak alig 28 százaléka megy el szavazni vasárnap a CURS és az Avangarde legfrissebb közvélemény-kutatása szerint. A felmérés szerint az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért és a Konzervativ Párt alkotta választási szövetség a szavazatok 44 százalékát szerezheti meg, a Nemzeti Liberális Párt támogatottsága 17 százalékos, a Demokrata-Liberális Párté 14 százalékos. A Népi Mozgalom Pártjára a válaszadók 8 százaléka szavazna, az RMDSZ-re pedig a résztvevők 6 százaléka. A felmérés május 16-18. között készült 2000 személy megkérdezésével, a hibaküszöb 2,2 százalékos.

Az Európai Parlament mandátumainak többségét viszont a jobboldali Európai Néppárt szerzi meg a május 25-i választásokon az EU 28 tagállamában végzett legfrissebb felmérések szerint. Az Európai Néppárt, amelynek az RMDSZ is tagja, 217 mandátumra számíthat. A felmérések szerint jelentősen megnőhet ugyanakkor az euroszkeptikus, szélsőséges pártok – így a francia Nemzeti Front, a holland PPV és a magyar Jobbik - mandátumainak száma is: ők csaknem száz képviselői helyre számíthatnak, háromszor annyira, mint ahánnyal jelenleg rendelkeznek.

Két millió romániai dolgozik külföldön, de az EP-választások kampányában egyetlen párt sem fogalmazott meg üzenetet számukra - állapítja meg a Ziarul Financiar gazdasági napilap elemzésében. A lap azért is bírálja a hazai pártokat, mert kampányukban nem foglalkoztak az európai uniós témákkal, és elmulasztották a lehetőséget, hogy megértessék a lakossággal a fontos uniós kérdéseket.

A május 25-ei EP-választáson való részvételre buzdítanak az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői. Jakubinyi György római katolikus érsek felhívásában a „kétkedés és közömbösség hangulatára” figyelmeztet egy olyan időszakban, amikor többen figyelik aggodalommal, hogy a keresztény kultúrát, az emberi és evangéliumi értékeket veszély fenyegeti. Bálint Benczédi Ferenc, a magyar unitárius egyház püspöke a lelkiismeretük szerinti szavazást javasolja híveinek.

Az európai parlamenti választásokon nemcsak a lakhelyünk szerinti körzetben adhatjuk le voksunkat, hanem más településen, az ország más megyéjében is. A saját településükön szavazó polgárok a választás napján szavazókörzetükben is ellenőrizhetik, hogy szerepel-e nevük a névjegyzékben. A más településen szavazók pedig pótlistára kerülnek, a szavazókörzet elnöke jelenti az esetet a megyei bizottságnak, ahonnan értesítik az illető polgár saját megyéjét, és törlik az ottani névjegyzékből. A mozgásképtelen betegek a lakhelyük szerinti szavazókörzetben igényelhetnek mozgóurnát szombat délután 18 és 20 óra között. Az igényt benyújtó hozzátartozónak, megbízottnak fel kell mutatnia a betegséget igazoló dokumentumot is. A kórházak, egészségügyi intézmények esetében ugyanez az eljárás, szombaton a már említett két óra áll rendelkezésükre, hogy mozgóurnát igényeljenek.

Időjárás:

Estig többnyire változékony marad az idő, Erdélyben, Moldvában és a déli, délkeleti megyékben záporokra, zivatarokra kell számítani. A hőmérséklet csúcsértékei 22 és 29 fok között alakulnak. Holnap országszerte többfelé esős idő várható, a hőmérséklet csúcsértékei 21 és 30 fok között lesznek. Bukarestben most változékony az égbolt és 26 fok van.




Jegyzet

No valid database connection Got error 28 from storage engine SQL=SELECT a.*, CASE WHEN CHAR_LENGTH(a.alias) THEN CONCAT_WS(":", a.id, a.alias) ELSE a.id END as slug, CASE WHEN CHAR_LENGTH(cc.alias) THEN CONCAT_WS(":", cc.id, cc.alias) ELSE cc.id END as catslug FROM jos_content AS a INNER JOIN jos_categories AS cc ON cc.id = a.catid INNER JOIN jos_sections AS s ON s.id = a.sectionid WHERE a.state = 1 AND ( a.publish_up = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_up <= '2020-08-05 13:33:28' ) AND ( a.publish_down = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_down >= '2020-08-05 13:33:28' ) AND s.id > 0 AND a.access <= 0 AND cc.access <= 0 AND s.access <= 0 AND (cc.id=43) AND s.published = 1 AND cc.published = 1 ORDER BY a.created DESC LIMIT 0, 1

Legfrissebb műsoraink

No valid database connection Got error 28 from storage engine SQL=SELECT a.*, CASE WHEN CHAR_LENGTH(a.alias) THEN CONCAT_WS(":", a.id, a.alias) ELSE a.id END as slug, CASE WHEN CHAR_LENGTH(cc.alias) THEN CONCAT_WS(":", cc.id, cc.alias) ELSE cc.id END as catslug FROM jos_content AS a LEFT JOIN jos_content_frontpage AS f ON f.content_id = a.id INNER JOIN jos_categories AS cc ON cc.id = a.catid INNER JOIN jos_sections AS s ON s.id = a.sectionid WHERE a.state = 1 AND ( a.publish_up = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_up <= '2020-08-05 13:33:28' ) AND ( a.publish_down = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_down >= '2020-08-05 13:33:28' ) AND s.id > 0 AND a.access <= 0 AND cc.access <= 0 AND s.access <= 0 AND (cc.id=50 OR cc.id=37 OR cc.id=51 OR cc.id=38 OR cc.id=41 OR cc.id=42 OR cc.id=39 OR cc.id=171 OR cc.id=42 OR cc.id=211 OR cc.id=231 OR cc.id=235) AND f.content_id IS NULL AND s.published = 1 AND cc.published = 1 ORDER BY a.created DESC LIMIT 0, 2
erdelyiriport


Legfrissebb

No valid database connection Got error 28 from storage engine SQL=SELECT a.*, CASE WHEN CHAR_LENGTH(a.alias) THEN CONCAT_WS(":", a.id, a.alias) ELSE a.id END as slug, CASE WHEN CHAR_LENGTH(cc.alias) THEN CONCAT_WS(":", cc.id, cc.alias) ELSE cc.id END as catslug FROM jos_content AS a INNER JOIN jos_categories AS cc ON cc.id = a.catid INNER JOIN jos_sections AS s ON s.id = a.sectionid WHERE a.state = 1 AND ( a.publish_up = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_up <= '2020-08-05 13:33:28' ) AND ( a.publish_down = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_down >= '2020-08-05 13:33:28' ) AND s.id > 0 AND a.access <= 0 AND cc.access <= 0 AND s.access <= 0 AND s.published = 1 AND cc.published = 1 ORDER BY a.created DESC LIMIT 0, 5
Műsor | Hírek | Magazin | Hírösszefoglaló, május 21.