Bukaresti Rádió

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Hírösszefoglaló, augusztus 11.

Email Imprimare PDF

Három hónappal az államelnök választás előtt már tucatnyian jelezték, hogy megpályázzák Traian Băsescu mandátumának lejártával megüresedő helyét. Míg az RMDSZ Kelemen Hunor szövetségi elnököt indítja a novemberi elnökválasztáson, az Erdélyi Magyar Néppárt saját jelöltet állít Szilágyi Zsolt, a párt alelnöke személyében. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke tegnap Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a párt választmánya úgy értékelte, hogy a közelgő választási kampányban is meg kell jeleníteni azokat az értékeket, amelyek képviseletére a párt megalakult. A Szociál Demokrata Párt Victor Ponta miniszterelnököt jelöli államfőnek, a Demokrata Liberális és Nemzeti Liberális párt választási szövetsége, a Keresztény Liberális Szövetség ma dönt az ügyben, vagy Cătălin Predoiut vagy Klaus Johannist indítják. Ugyanakkor Monica Macovei, volt igazságügyi miniszter is bejelentette, jelölteti magát. A Népi Mozgalom Párt Cristian Diaconescuval pályázik az államelnöki pozícióra, a Nagyrománia Párt Corneliu Vadim Tudort, a Zöld Párt Remus Cerneat, a Liberális Reform Párt Călin Popescu Tăriceanut, illetve függetlenként indulna Gheorghe Funar, Ioan Ghişe, Viorel Cataramă és Eduard Jak Neumann temesvári zenész is.

A Demokrata Liberális és Nemzeti Liberális párt választási szövetsége, a Keresztény Liberális Szövetség korábban abban állapodott meg, hogy külön-külön közvélemény-kutatásokat rendelnek meg a két jelölt esélyeinek felmérésére.Mindkét felmérésben Johannis győzedelmeskedett. A PDL számára a CSOP végzett közvélemény-kutatást, amelyben a nagyszebeni polgármester 21, Cătălin Predoiu pedig 16 százalékot ért el a szavazásra jogosult köréből választott mintán. A PNL által rendelt felmérésben már tíz százalékpontos a különbség a két jelöltaspiráns között Johannis javára. Az adevarul.ro-nak nyilatkozó demokrata liberálisok számára nem jelentettek meglepetést a felmérések eredményei. A portálnak azt mondták: belenyugodtak Predoiu vereségbe, és kiállnak Johannis mellett az elnökválasztáson.

Az RMDSZ ma megkezdte az államelnöki választáson való induláshoz szükséges aláírások összegyűjtését. A Kelemen Hunor államelnök-jelölt támogatására leadott legkevesebb 200 ezer aláírást a szövetség szeptember 23-ig kell iktassa és leadja– jelentette be Kovács Péter főtitkár, az RMDSZ kampányfőnöke.Ebben a kampányban is meg kell mutatnunk, hogy erős közösség vagyunk, hogy minket nem lehet megkerülni, ha az ország jövőjéről döntenek – hangsúlyozta a kampányfőnök, kiemelve: a román politikusok nem vállalják fel a magyar közösség gondjainak megoldását. Kelemen Hunornak képviselnie kell a magyarok érdekeit, hangot kell adjon gondjainknak, elvárásainknak. A magyar államelnök-jelölt közösségünk hangja – mondta Kovács Péter. Országszerte, minden megyei és területi RMDSZ-székházban, valamint a szövetség színeiben tisztséget nyert polgármesterek hivatalában is gyűjtik az aláírásokat. Csakis a 18. életévét betöltött, szavazati joggal rendelkező személyek gyűjthetnek aláírásokat és írhatnak alá, ugyanakkor egy személy csak egyetlen listát támogathat aláírásával.

Mintegy kétezren vettek részt az Antena 3 hírtelevízió hívására azon a bukaresti megmozduláson, amelyet az államfői hivatal előtt tartottak a televízió védelmében tegnap.Az államfőt bíráló televízió azért került nehéz helyzetbe, mert korrupció miatt pénteken jogerősen tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Dan Voiculescut, az Antena 3-at is magába foglaló médiabirodalom alapítóját, és az ítélet a médiabirodalom székházának az elkobzására is kiterjed.A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a nem engedélyezett tüntetést azt követően tartották, hogy a televízió egyes műsorvezetői az adásban bejelentették: sétára indulnak a Cotroceni palota környékére, és bárkit szívesen látnak.Az összegyűlt tömeg Traian Basescu lemondását követelte, és elüldözte a helyszínről az államfőt pártoló televíziók riportereit. A tömegmegmozduláson a PSD több politikusa is részt vett.Az Antena 3 hírtelevízió Traian Basescu államfő leszámolásaként állította be Dan Voiculescu pénteki bebörtönzését.

Halálos baleset történt tegnap este a Kovászna megyei Kézdiszentlélek község határában, a 11B nemzeti út mellett. Egy motoros nekisodródott az úttesten közlekedő gyermeknek, majd beleütközött egy közeli ház falába, és a helyszínén életét vesztette. Egyes források szerint a balesetet okozó motorost a gyermek rokonsága bántalmazta, tehát nem csak az ütközésben elszenvedett sérülések vezettek a halálához. Az őt követő motoros pár megállt, hogy segítsenek a bajba jutottnak, ám a felháborodott helyiek ütlegelni kezdték őket is. A javarészt roma származású szomszédság a helyszínre kiérkező rendőröket is bántalmazta, és akadályozta a munkájukat. A segíteni megálló férfit és nőt súlyos sérülésekkel a brassói, illetve a sepsiszentgyörgyi kórházban ápolják, kezelőorvosaik szerint állapotuk válságos. A jelenlegi adatok szerint a balesetben érintett gyermek bár megsérült, állapota stabil és nincs életveszélyben.

Megkétszereződött a Dunát átívelő Calafat-Vidin hídon a gépjárműforgalom az elmúlt hónapban.A Romániát Bulgáriával összekötő hidat főként a Görögországba vagy onnan hazafele tartó turisták használják, mivel így rövidebb az út. Hetente több mint 7 ezer autó halad át a hídon, ezért a határőrök számát is növelte erre az időszakra a román határrendészet. A statisztikák szerint naponta körülbelül 600, hétvégenként 1500 gépjármű használja az átkelőt. A személygépkocsik 6, a teherszállítók 37 eurót kell fizessenek, hogy átkelhessenek a hídon.

Bucsi Réka digitális rajzanimációja, a Symphony No.42 nyerte a melbourne-i filmfesztiválon a legjobb animációs film díját.Ausztrália vezető filmes eseményét 53. alkalommal rendezték meg idén, a játék-, rövid- és dokumentumfilmeket is felvonultató programba 57 országból érkeztek filmalkotások, a rövidfilmes díjakat vasárnap este adták át. A Symphony No.42 a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Animáció tanszékén készült. Bucsi Réka diplomafilmje a februári Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be először, majd számos elismerésben részesült, köztük Halle, Hongkong, Lisszabon, Pordenone és Poznan nemzetközi filmfesztiváljain.

Adrian Cercel, a bukaresti Matei Balş Intézet szerint egyre kisebb a valószínűsége annak, hogy a náluk ápolt páciens Ebola-vírussal fertőzött.A férfit Ploieşti-ről szállították az intézetbe tegnap, részben Ebola-gyanús tünetekkel. Az intézetvezető kijelentette, a Nigériából visszaérkezett férfi csak irodai munkát végzett, és nem valószínű, hogy kapcsolatba kerülhetett a vírussal. Cercel elmondta, a páciens tudatánál van, és nem járult hozzá, hogy a betegségének részleteit nyilvánosságra hozzák. Hozzátette, a férfi családja továbbra is karanténban marad, ám egyikük sem mutatja a gyilkos kór tüneteit. A kórház igazgatója elmondta, az elvégezett analízisek alapján teljes bizonyossággal még nem, de 99 százalékban már állítható, hogy a férfit nem az Ebola fertőzte meg.

Ebola-fertőzés gyanújával elkülönítőben kezelnek egy férfit Szenegál északi részén. Ez lenne az első regisztrált megbetegedés a nyugat-afrikai országban - közölték vasárnap egybehangzó források.Az Ebola-járványhoz hasonló tüneteket mutató férfit szombaton helyezték karanténba a fővárostól mintegy 530 kilométerre fekvő Ourossogi település kórházában - közölte a megelőzési központ igazgatója az AFP francia hírügynökséggel.A tájékoztatás szerint egy 27 éves férfiről van szó, aki Maliból érkezett, de nem a vírus által érintett területről.

Az Ebola-járványban már közel ezer ember halt meg Nyugat-Afrikában, és egyelőre nem tudják feltartóztatni a betegség terjedését. A vírus vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek között a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés.

Recep Tayip Erdogan miniszterelnök nyerte a törökországi államelnöki választásokat. A nemzeti akarat és a demokrácia diadalának nevezte Recep Tayyip Erdogan török kormányfő az elnökválasztáson aratott győzelmét.A leendő államfő több ezer híve előtt, pártja ankarai központi épületének erkélyéről beszélve köszönetet mondott a rá szavazóknak, és azt hangoztatta, hogy az országban új korszak kezdődik, amely reményei szerint a nemzeti megbékélés időszaka lesz. Arra szólította fel népét, hogy felejtsék el a múlt belső vitáit, hagyják azokat az új érával lezárandó régi Törökországban. Ellenfelei közül többen tekintélyelvű és iszlamista kisiklással vádolták a kormányfőt. Tőlük most azt kérte, hogy vizsgálják felül ezt az álláspontjukat.Hetvenhétmillió török elnöke leszek, nem csupán azoké, akik rám szavaztak - fogalmazott Erdogan. Az Európai Unió arra szólította fel a Törökország elnökévé választott Recep Tayyip Erdogant, hogy töltsön be békéltető szerepet a török társadalomban.

Amerikai titkosszolgálati értesülések szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jemeni és afrikai fiókszervezeteinek tagjai csoportosan állnak át az Irakban és Szíriában előrenyomuló, Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita csoporthoz - olvasható a The Washington Post friss elemzésében.A lap által megkérdezett terrorelhárítási szakértőket aggodalommal tölti el a jelenség, azt ugyanis az Iszlám Állam nevű csoport növekvő vonzerejének tulajdonítják.

Felszállás közben lezuhant egy utasszállító repülőgép vasárnap az iráni fővárosban, Teheránban, a gép fedélzetén 48-an utaztak. A balesetnek vannak túlélői. A Sepahan Air légitársaság IrAn-140 típusú, két légcsavaros, gázturbinás gépe a teheráni Mehrabad repülőtérről a kelet-iráni Tabaszba tartott, de a felszállást követően egy lakónegyedre zuhant, öt kilométerre a légikikötőtől. Az iráni állami televízió korában azt közölte, hogy 48-an haltak meg a szerencsétlenségben, 40 utas és a nyolcfőnyi személyzet. A legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint kilencen túlélték ugyan a szerencsétlenséget, de hárman a kórházba szállítás közben meghaltak. A gép becsapódásának helyszínén, a környező házakban lakók közül többen megsérültek. Az utasszállító egy forgalmas piactól 500 méterre csapódott a földbe

Átmenetileg lezárták a Strombolit a turisták elől, mert a híres dél-olaszországi vulkán négy év után újra kitört, és egy 650 méter magasan keletkezett kráterből izzó láva ömlik a tengerbe.A helyi hatóságok szerint a néhány napja kezdődött kitörés nem jelent veszélyt a Strombolin és a szomszédos szigeteken tartózkodó emberekre, a hegycsúcsra vezető turistaösvényt azonban 290 méteres magasságban lezárták. A ritka esemény által a szigetre csalogatott turisták ezrei hajókról gyönyörködnek a rendkívüli látványban, a vízi járművek sem mehetnek azonban közelebb 300 méternél.

Estig országszerte változékony, de meleg időre számíthatunk, csapadék csak Dobrudzsában várható. Napközben a csúcsértékek 28 és 34 fok között alakulnak. Éjszaka megnövekszik a felhőzet, eső azonban nem valószínű, a hőmérséklet földrajzi zónánként 10  és 24 fok között lesz. Holnap a maihoz hasonló, meleg idő várható, Erdély és a Partium egyes részein záporok-zivatarok kialakulása lehetséges. A csúcsértékek napközben 29 és 35 fok között lesznek. Adásunk idején Bukarestben süt a nap és 32 fokot mérnek.




Jegyzet

No valid database connection Got error 28 from storage engine SQL=SELECT a.*, CASE WHEN CHAR_LENGTH(a.alias) THEN CONCAT_WS(":", a.id, a.alias) ELSE a.id END as slug, CASE WHEN CHAR_LENGTH(cc.alias) THEN CONCAT_WS(":", cc.id, cc.alias) ELSE cc.id END as catslug FROM jos_content AS a INNER JOIN jos_categories AS cc ON cc.id = a.catid INNER JOIN jos_sections AS s ON s.id = a.sectionid WHERE a.state = 1 AND ( a.publish_up = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_up <= '2020-08-14 01:30:28' ) AND ( a.publish_down = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_down >= '2020-08-14 01:30:28' ) AND s.id > 0 AND a.access <= 0 AND cc.access <= 0 AND s.access <= 0 AND (cc.id=43) AND s.published = 1 AND cc.published = 1 ORDER BY a.created DESC LIMIT 0, 1

Legfrissebb műsoraink

No valid database connection Got error 28 from storage engine SQL=SELECT a.*, CASE WHEN CHAR_LENGTH(a.alias) THEN CONCAT_WS(":", a.id, a.alias) ELSE a.id END as slug, CASE WHEN CHAR_LENGTH(cc.alias) THEN CONCAT_WS(":", cc.id, cc.alias) ELSE cc.id END as catslug FROM jos_content AS a LEFT JOIN jos_content_frontpage AS f ON f.content_id = a.id INNER JOIN jos_categories AS cc ON cc.id = a.catid INNER JOIN jos_sections AS s ON s.id = a.sectionid WHERE a.state = 1 AND ( a.publish_up = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_up <= '2020-08-14 01:30:28' ) AND ( a.publish_down = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_down >= '2020-08-14 01:30:28' ) AND s.id > 0 AND a.access <= 0 AND cc.access <= 0 AND s.access <= 0 AND (cc.id=50 OR cc.id=37 OR cc.id=51 OR cc.id=38 OR cc.id=41 OR cc.id=42 OR cc.id=39 OR cc.id=171 OR cc.id=42 OR cc.id=211 OR cc.id=231 OR cc.id=235) AND f.content_id IS NULL AND s.published = 1 AND cc.published = 1 ORDER BY a.created DESC LIMIT 0, 2
erdelyiriport


Cele mai recente

No valid database connection Got error 28 from storage engine SQL=SELECT a.*, CASE WHEN CHAR_LENGTH(a.alias) THEN CONCAT_WS(":", a.id, a.alias) ELSE a.id END as slug, CASE WHEN CHAR_LENGTH(cc.alias) THEN CONCAT_WS(":", cc.id, cc.alias) ELSE cc.id END as catslug FROM jos_content AS a INNER JOIN jos_categories AS cc ON cc.id = a.catid INNER JOIN jos_sections AS s ON s.id = a.sectionid WHERE a.state = 1 AND ( a.publish_up = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_up <= '2020-08-14 01:30:28' ) AND ( a.publish_down = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_down >= '2020-08-14 01:30:28' ) AND s.id > 0 AND a.access <= 0 AND cc.access <= 0 AND s.access <= 0 AND s.published = 1 AND cc.published = 1 ORDER BY a.created DESC LIMIT 0, 5

Cele mai accesate

No valid database connection Got error 28 from storage engine SQL=SELECT a.*, CASE WHEN CHAR_LENGTH(a.alias) THEN CONCAT_WS(":", a.id, a.alias) ELSE a.id END as slug, CASE WHEN CHAR_LENGTH(cc.alias) THEN CONCAT_WS(":", cc.id, cc.alias) ELSE cc.id END as catslug FROM jos_content AS a LEFT JOIN jos_content_frontpage AS f ON f.content_id = a.id INNER JOIN jos_categories AS cc ON cc.id = a.catid INNER JOIN jos_sections AS s ON s.id = a.sectionid WHERE ( a.state = 1 AND s.id > 0 ) AND ( a.publish_up = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_up <= '2020-08-14 01:30:28' ) AND ( a.publish_down = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_down >= '2020-08-14 01:30:28' ) AND a.access <= 0 AND cc.access <= 0 AND s.access <= 0 AND s.published = 1 AND cc.published = 1 ORDER BY a.hits DESC LIMIT 0, 5
Emisiuni Hírek Magazin Hírösszefoglaló, augusztus 11.