Bukaresti Rádió

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Hírösszefoglaló, augusztus 19.

E-mail Nyomtatás PDF

Olyannyira nem támogatja Orbán Viktor az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) részvételét a romániai elnökválasztáson, hogy nem hajlandó fogadni a párt államfőjelöltjét - értesült az Új Magyar Szó. A portál szerint a találkozót a miniszterelnökkel Szilágyi Zsolt, amúgy Tőkés László európai parlamenti képviselő irodavezetője kérte. A Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez közel álló lap megjegyzi, hogy múlt héten a Fidesz elnöke fogadta az RMDSZ államfőjelöltjét, Kelemen Hunor szövetségi elnököt, és sok sikert kívánt neki a választásokra. A találkozó után a portál azt írta, hogy tudomásuk szerint a miniszterelnök nem ért egyet az EMNP jelöltállításával, és nemtetszését közölte is a néppárt vezetőivel. Toró T. Tibor pártelnök akkor ezt cáfolta.

A Transindex úgy értesült, Orbán Viktor még forrásmegvonással is megfenyegette a pártot arra az esetre, ha az EMNP mégis jelöltet állít az államfőválasztáson.

A szenátus csak augusztus 25-én ül össze, hogy megvitassa a nyugdíjjárulék-csökkentésről szóló törvényt - közölte a házbizottság tegnapi döntését Ilie Sarbu szociáldemokrata frakcióvezető.

A rendkívüli ülésszakot az ellenzéki honatyák kezdeményezték, miután Traian Basescu államfő megfontolásra visszaküldte a parlamentnek a júniusban elfogadott jogszabályt. Ha a törvényt változatlan formában szavazzák meg, az államfő már nem tagadhatja meg a kihirdetését. Az ellenzék szerint a rendkívüli ülésszakra azért van szükség, mert másképp nem léphet hatályba a törvény a kitűzött dátum, október elseje előtt.

A parlament őszi ülésszaka szeptember elsején kezdődik, így az augusztus 25-ére halasztott rendkívüli ülésszak már csak egy héttel rövidíti le a törvényhozók vakációját.

Finn mintára nyolc százalékra csökkentené a nyelvhasználati küszöböt Geréd Imre kolozsvári önkormányzati képviselő. Az RMDSZ-es tanácsos úgy véli, a Kolozs megyei szórványban élő magyarság anyanyelvhasználatára megoldást jelenthetne, ha a közigazgatási törvényt úgy alakítanák át, hogy a jelenlegi 20 százalék helyett a kisebbségek 8 százalékos aránya esetén már kötelező legyen a kétnyelvű ügyintézés a közhivatalokban.

A kolozsvári tanácsos konzultációsorozatot indít a módosítás érdekében. A kezdeményezés kezdeti célja a problémafelvetés, szakmai konzultációk, előadások szervezése, amellyel többek között a román közösséget is megszólítaná, rövid videó is készül a számukra.

Az önkormányzati képviselő rámutatott: az összesen 103 ezer Kolozs megyei magyarból csupán 29 ezer él olyan településen, ahol az arányuk meghaladja a 20 százalékot, a finn modell alkalmazásával azonban több mint 70 ezren élhetnének az anyanyelvű ügyintézés jogával.

A Román Ortodox Egyház szinódusa kéri a kormányt és a parlamentet, hogy halassza el a temetők törvényének életbe lépését. Az egyház által felhozott fő érv az, hogy a jogszabály engedélyezi magántemetők létrehozását, viszont „az ebből adódó problémákat nem kezeli”. A közlemény nem említ konkrétan egyetlen problémát sem. Román kommentátorok szerint a többségi egyházat az zavarja, hogy a magántemetők és a laikus temetési szertartás engedélyezésével megszűnik a kvázi monopólium, amelyet az ország legnagyobb részében gyakorol a temetkezések fölött.

Darius Valcov szenátort jelöli a miniszterelnök költségvetési miniszternek. A demokrata-liberálisoktól a szociáldemokratákhoz átigazolt politikus, volt slatinai polgármester, jelenleg a felsőház közigazgatási bizottságát irányítja. A bukaresti Közgazdaságtudományi Akadémián doktori fokozatot szerzett. 2000-től négy éven át egy bank helyi fiókjának az igazgatója volt.

A miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri posztra a kormányfő továbbra sem terjesztett fel senkit, mivel még nem kapta meg az RMDSZ jelölését. Mint ismeretes, a korábbi jelölt, Biró Rozália szenátor kinevezését az államfő elutasította.

A roncsautó-program megszüntetését szorgalmazza a gépjárműgyártók és forgalmazók egyesülete, az APIA. Közleményükben azzal érvelnek, hogy 50 százalékkal csökkent az autópark megújítását célzó program iránt érdeklődők aránya. A szervezet szerint a kormánynak más ösztönzőket kell találnia, például támogathatná az elektromos vagy a hibrid autók vásárlását. A gyártók és forgalmazók egyúttal sürgetik a kormányt, hogy lépjen fel a feketézés visszaszorítása érdekében, mivel ez szintén visszafogja az új autók piacát.

Újabb pribék kerül bíróság elé. A most 86 éves Ion Ficior 1958 és 1963 között volt a Duna-deltában kialakított peripravai munkatábor parancsnokhelyettese, majd parancsnoka. Emberiesség elleni bűncselekmények miatt emelt vádat ellene a legfőbb ügyészség. Több mint száz politikai fogoly haláláért tartják felelősnek.

Peripraván főleg "ellenforradalmárokat" tartottak fogva, közöttük erdélyi ötvenhatos elítélteket: Páskándi Géza írót, Páll Lajos festőművészt, Dávid Gyula és Varró János irodalomtörténészt.

A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet összesen 35 olyan embert azonosított, aki a kommunista rendszer elnyomógépezetéhez tartozott, és még életben van. Ficior a második volt kommunista börtönparancsnok, aki ellen vádat emeltek.

A legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Szent István Rendet idén Rubik Ernő feltaláló és Kertész Imre író veheti át - erősítette meg Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn.

A kitüntetést eredetileg Mária Terézia alapította 1764. május 5-én, 1946-ban megszüntették, majd az Orbán-kormány 2011-ben újralapította. A Szent István Rend utolsó három kitüntetettje a nácizmus jeles képviselője volt: Hermann Göring, a Német Birodalom marsallja, Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter. Ezért korábban kérdéses volt, hogy a holokausztot túlélő Nobel-díjas író átveszi-e az érdemrendet. Kertész amúgy korábban részesült a legmagasabb állami kitüntetésben. 2003-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, ami akkor a legmagasabb állami kitüntetésnek számított.

Elérték a Moszkva-barát szakadárok által ellenőrzött kelet-ukrajnai nagyváros, Luhanszk központját a terrorellenes műveletben részt vevő ukrán erők - közölte mára virradóra az ukrán sajtó a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivőjére hivatkozva. Az ukrán erők körülzárták a Donyec-medence kulcsfontosságú városait, a szakadár fegyveresek pedig agresszívabbá váltak azt érezvén, hogy „a végét járják". Egyes egységek már hétfőn eljutottak Luhanszk központi részeibe. Harcok folynak a város utcáin.

Az UNIAN hírügynökség közben idézte keddre virradóra a Donbassz ukrán zászlóalj közleményét, amely szerint fegyveresei még egy ostromot indítottak a Donyeck megyei Ilovajszk városát uraló szakadárok ellen, és sikerült behatolniuk a város központjába.

A visszavonulást is szóba hozta Ferenc pápa a dél-koreai útjáról hazatérve. A 77 éves katolikus egyházfő úgy vélekedett, hogy elődje, Joseph Ratzinger (XVI. Benedek) példája nem a kivételek közé tartozik, amennyiben ő maga is úgy érzi, hogy egészségügyi okokból nem tudja ellátni a feladatát, akkor szintén visszavonul majd. Így már akár három pápa is élhetne a Vatikánban, lévén Ratzinger is ott tölti immár nyugdíjas éveit.

Ferenc azonban egyelőre fáradhatatlannak tűnik. Most újabb tabukat döntöget azzal, hogy boldoggá szeretné avatni a salvadori Oscar Romero érseket. A katolikus egyház eddig távol tartotta magát Romerótól, akit 1980-ban a szószéken, a mise után gyilkoltak meg jobboldali milicisták. A boldoggá avatásról korábban hallani sem akart az egyház, mondván, a politika és a vallás nem fér össze.

Izlandi vulkán felhője zavarhatja meg a légiközlekedést. A szigetország tegnap délután figyelmeztette a légitársaságokat, hogy egyik legnagyobb vulkánja, a Bardarbunga épp kitörni készül. A vulkán Európa legnagyobb gleccsere, a Vatnajokull alatt húzódik. A vulkánveszély miatti riasztást narancs szintűre emelték, mivel a környéken folyamatosan rengéseket mérnek, bár a készülő kitörésnek látható jelei még nincsenek. Néhány éve nem kevesebb mint 100 ezer repülőjáratot kellett törölni, miután 2010 áprilisában kitört ki az Eyjafjallajokull vulkán hamufelhővel árasztva el gyakorlatilag egész Európát.

Egyetemre járnak a magyar juhászok. A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség három magyarországi egyetem mezőgazdasági karával írt alá megállapodást felnőtt juhászképző tanfolyamok indításáról. A debreceni, a kaposvári és a szegedi egyetemeken összesen száz juhász kezdi meg a napi gazdálkodáshoz segítséget nyújtó 3 hónapos képzést szeptemberben. A 80 órás, egységes tematikájú képzés keretében a résztevők korszerű ismereteket szerezhetnek az állattartás, a legelőgazdálkodás, a takarmányozás, a tartástechnológia vagy éppen a támogatások kérdéseiről.

Míg korábban a termelőszövetkezetekben, illetve az állami gazdaságokban felkészült szakemberek - agronómusok, ágazatvezetők, könyvelők - irányításával működött a juhászat, ma a juhtenyésztők 96 százaléka családi gazdálkodó, azaz gondoskodnia kell a vállalkozás működtetéséről, ehhez pedig korszerű tudásra van szükség – érvelnek a tanfolyam kezdeményezői.

Országszerte derült időre kell számítani a délután folyamán és holnap is. Átmeneti felhősödés csak elszórtan valószínű, csapadék viszont sehol nem várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 28 és 33 fok között alakul.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




Jegyzet

No valid database connection Got error 28 from storage engine SQL=SELECT a.*, CASE WHEN CHAR_LENGTH(a.alias) THEN CONCAT_WS(":", a.id, a.alias) ELSE a.id END as slug, CASE WHEN CHAR_LENGTH(cc.alias) THEN CONCAT_WS(":", cc.id, cc.alias) ELSE cc.id END as catslug FROM jos_content AS a INNER JOIN jos_categories AS cc ON cc.id = a.catid INNER JOIN jos_sections AS s ON s.id = a.sectionid WHERE a.state = 1 AND ( a.publish_up = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_up <= '2020-07-07 22:59:18' ) AND ( a.publish_down = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_down >= '2020-07-07 22:59:18' ) AND s.id > 0 AND a.access <= 0 AND cc.access <= 0 AND s.access <= 0 AND (cc.id=43) AND s.published = 1 AND cc.published = 1 ORDER BY a.created DESC LIMIT 0, 1

Legfrissebb műsoraink

No valid database connection Got error 28 from storage engine SQL=SELECT a.*, CASE WHEN CHAR_LENGTH(a.alias) THEN CONCAT_WS(":", a.id, a.alias) ELSE a.id END as slug, CASE WHEN CHAR_LENGTH(cc.alias) THEN CONCAT_WS(":", cc.id, cc.alias) ELSE cc.id END as catslug FROM jos_content AS a LEFT JOIN jos_content_frontpage AS f ON f.content_id = a.id INNER JOIN jos_categories AS cc ON cc.id = a.catid INNER JOIN jos_sections AS s ON s.id = a.sectionid WHERE a.state = 1 AND ( a.publish_up = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_up <= '2020-07-07 22:59:18' ) AND ( a.publish_down = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_down >= '2020-07-07 22:59:18' ) AND s.id > 0 AND a.access <= 0 AND cc.access <= 0 AND s.access <= 0 AND (cc.id=50 OR cc.id=37 OR cc.id=51 OR cc.id=38 OR cc.id=41 OR cc.id=42 OR cc.id=39 OR cc.id=171 OR cc.id=42 OR cc.id=211 OR cc.id=231 OR cc.id=235) AND f.content_id IS NULL AND s.published = 1 AND cc.published = 1 ORDER BY a.created DESC LIMIT 0, 2
erdelyiriport


Legfrissebb

No valid database connection Got error 28 from storage engine SQL=SELECT a.*, CASE WHEN CHAR_LENGTH(a.alias) THEN CONCAT_WS(":", a.id, a.alias) ELSE a.id END as slug, CASE WHEN CHAR_LENGTH(cc.alias) THEN CONCAT_WS(":", cc.id, cc.alias) ELSE cc.id END as catslug FROM jos_content AS a INNER JOIN jos_categories AS cc ON cc.id = a.catid INNER JOIN jos_sections AS s ON s.id = a.sectionid WHERE a.state = 1 AND ( a.publish_up = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_up <= '2020-07-07 22:59:18' ) AND ( a.publish_down = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_down >= '2020-07-07 22:59:18' ) AND s.id > 0 AND a.access <= 0 AND cc.access <= 0 AND s.access <= 0 AND s.published = 1 AND cc.published = 1 ORDER BY a.created DESC LIMIT 0, 5
Műsor | Hírek | Magazin | Hírösszefoglaló, augusztus 19.