Bukaresti Rádió

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Hírösszefoglaló, augusztus 23.

Email Imprimare PDF

Hetven évvel ezelőtt, 1944. augusztus 23-án állt át Románia a szovjet csapatok oldalára a második világháborúban. Augusztus 23-án délután 16 órakor az ifjú Mihály király fogadta Ion Antonescut és feltette neki a kérdést, hajlandó-e részt venni az átállásban. Antonescu erre nemet mondott, így a Testőrség parancsnoka azonnal letartóztatta. Katonai kormány alakult Constantin Sǎnǎtescu vezérezredessel az élen, amely lezáratta a román fővárosba vezető utakat és vasutakat, továbbá bekerítették a Bukarestben állomásozó német alakulatokat. Késő este, 22 órakor I. Mihály a rádióban jelentette be a katonai diktatúra felszámolását, az ellenségeskedés beszüntetését a németellenes szövetség erőivel szemben, a román hadsereg csatlakozását a Vörös Hadsereghez. Ezen bejelentések mellett a fegyveres erők főparancsnokaként elrendelte a román csapatok támadását Észak-Erdély elfoglalására.
Mihály király 1994-ben, a fél évszázados évfordulón így emlékezett a történtekre:

Ugyanezen a napon, de 75 évvel ezelőtt, 1939-ben született meg a Molotov-Ribbentrop-paktum, melyben a Szovjetunió és a náci Németország megegyezett a katonai semlegességről, ezenfelül – a szerződés titkos záradékában – a nagyhatalmak felosztották maguk között Közép- és Kelet-Európát.

Traian Basescu államfő hivatalából való felfüggesztését helyezte kilátásba Calin Popescu Tariceanu, a Szenátus elnöke arra az esetre, ha - megsértve az alkotmányt - beavatkozik az elnökválasztási kampányba. Tariceanu egyebek mellett azt kifogásolta, hogy Basescu egy televíziós műsorban nyíltan támogatásáról biztosította a védnökségével alapított Népi Mozgalom Párt államfőjelöltjét, Elena Udrea pártelnököt. Tariceanu leszögezte: maga is elnökjelölt lévén - a személyes érdekeltség gyanújának elkerülése érdekében - nem vállalná az ideiglenes államfői tisztséget, ha a parlament harmadszor is felfüggesztené Basescut. Szerinte ebben az esetben a Képviselőház elnökének kellene átvennie az elnöki hivatal irányítását.

Több mint 18 millió választásra jogosult személyt várnak az urnákhoz a novemberi elnökválasztások első és második fordulójában – közölte az Állandó Választási Hatóság. Az Országos Útlevélosztály adatai szerint november 2-án a külföldi lakhellyel rendelkező személyek száma meghaladja a félmilliót. Az Állandó Választási Hatóság közleményében leszögezi, a törvény értelmében a választási listák kinyomtatásának határideje idén október 31-e, illetve a második fordulóra november 14-e.

Retyezát 2014 néven búvár expedíció indul a Déli-Kárpátok legmagasabb tavának, a Bukura-tónak a kutatására, melynek során a búvárok merüléseket hajtanak végre, s különböző vizsgálati anyagokat gyűjtenek. A felszínre hozott minták tudományos elemzéséből egyebek közt az utóbbi néhány tízezer év során bekövetkezett éghajlati változásokról kaphatunk képet - mondta el az expedíció céljáról Magyari Enikő tudományos főmunkatárs. A Bukura-tó a Retyezát-hegység legnagyobb tengerszeme. Az augusztus 25. és szeptember 5. között zajló kutatást a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének munkatársai és a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár 10-fős búvárcsapata végzi - derült ki a tegnapi budapesti sajtótájékoztatón. A Bukura-tó 2040 méterrel van a tengerszint felett, és 17 méter mély. A magashegyi tó mellett a mélység és a 2-5 Celsius fok közötti hőmérséklet, a csökkent oxigénmennyiség is kihívást jelent majd a helyszínen.

Hivatalosan is megkezdődött ma a helyi és nemzetiségi önkormányzati képviselők választását megelőző kampány Magyarországon. Az új választási eljárásról szóló törvény szerint a kampány a választást megelőző 50. napon kezdődik és a szavazás napjáig, a voksolás befejezéséig tart. A tavaly elfogadott új választási eljárási törvény megszüntette a kampánycsendet, ehelyett - több más tilalom mellett - bevezette azt a szabályt, hogy a szavazás napján a szavazóhelyiségek épületének bejáratától számított 150 méteres távolságon belül közterületen nem lehet választási kampánytevékenységet folytatni.

Átlépte a határt az Ukrajnából visszatérő orosz segélyszállító teherautók egy része - közölték ma az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelői és nyugati hírügynökségek helyszínen tartózkodó tudósítói. Orosz hírügynökségek szerint több tucatnyi teherautó érkezett a határra abból az orosz konvojból, amely segélyt szállított a kelet-ukrajnai Luhanszkba, és a szállítmány péntek esti kirakása után visszaindult Oroszországba.

Az Egyesült Államok elleni terrortámadás volt James Foley amerikai újságírónak az Iszlám Állam dzsihadista szervezet általi lefejezése - jelentette ki Washingtonban Ben Rhodes helyettes elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó. Hozzátette: az Egyesült Államok kész további csapásokat mérni az IÁ-ra, ebben nem fogja feltartóztatni az iraki-szíriai határ. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda és belbiztonsági minisztérium pénteken egyébként egyaránt azt közölte, hogy nem tud olyan konkrét vagy hitelt érdemlő fenyegetésről, amely az IÁ részéről az Egyesült Államok területe ellen irányulna.

Sport

Az elődöntőben megállt a Monica Niculescu - Caroline Garcia román-francia páros az amerikai New Havenben zajló 710 ezer dollár összdíjazású teniszversenyen, ahol a Marina Erakovic - Arantxa Parra Santonja új-zélandi – spanyol párostól kapott ki. A nők egyéni versenyének döntőjében a cseh Petra Kvitova a szlovák Magdalena Rybarikovával játszik.
Tegnap két mérkőzéssel megkezdődött a labdarúgó első liga ötödik fordulója. A Brassó 2-1-re verte saját pályán a marosvásárhelyi ASA-t, amely így első vereségét könyvelte el az idényben. A másik meccsen a Concordia Chajnának sikerült saját pályán gól nélküli döntetlent elérnie a Dinamóval szemben, igaz, Kovács István bírónak rövid időre meg kellett szakítani a mérkőzést a hosszabbításban a vendég szurkolók rendbontása miatt. Kovácsa Flavius Stoican dinamós edzőt is a lelátóra parancsolta nem megfelelő viselkedése miatt. Ma is két meccset játszanak, a Pandúrok a Viitorult fogadják este fél héttől, a karácsonykői Csalhó pedig a Steaua otthonában lép pályára kilenc órától. Holnap három, hétfőn pedig két meccset játszanak a labdarúgó első liga ötödik fordulójában.
A bajnok Atlético Madrid hazai pályán 1-0-ra legyőzte a kupagyőztes Real Madridot a labdarúgó spanyol Szuperkupa tegnapi visszavágóján, és ezzel övé lett a trófea. Az első meccsen 1-1-es döntetlent játszott a két csapat.

Időjárásjelentés

Holnap estig érvényben van a meteorológusok tájékoztatása, miszerint nyugat felől az egész országra kiterjedő esős, hűvös front érkezik. Ma Olténiában, Munténiában és a hegyvidéken, holnap az egész országban záporokra, zivatarokra kell számítani, jégeső is előfordulhat. A felhőszakadásokkor a lehulló csapadékmennyiség meghaladhatja a 15-20 litert négyzetméterenként, de elszórat elérheti a 30-40 litert is. Most a hőmérséklet 21 és 28 fok között van. Hajnalban 9 és 20, holnap napközben 18 és 28 fok között lesz a levegő hőmérséklete. Bukarestben most fátyolfelhős az égbolt és 25 fok van.




Emisiuni Hírek Magazin Hírösszefoglaló, augusztus 23.