Bukaresti Rádió

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Hírösszefoglaló, szeptember 12.

E-mail Nyomtatás PDF

Öt százalékkal emelik a nyugdíjakat január elsejétől. A juttatást ismét az inflációhoz igazítják – közölte tegnap Kolozsváron Rovana Plumb, munkaügyi miniszter. A pénzügyi- és a munkaügyi szaktárca a kisnyugdíjak növelését is tervezi, de az infláció mértékénél jelentősebben emelnék azt. Év elején négy százalékkal növelték a nyugdíjakat.

Hetvenezer munkahely létesítését tervezi fiatalok számára a kormány – közölte ugyancsak tegnap Rovana Plumb, munkaügyi miniszter, aki hangsúlyozta: Romániában, a fiatalok körében 23 százalékos a munkanélküliségi arány, és nem 40, amint egyesek kijelentették. Az elkövetkező időszakban a kormány prioritását képezi új munkahelyek teremtése, amelyre az építkezésekben, a textiliparban és a szolgáltatások iparában van a legnagyobb lehetőség – tette hozzá a miniszter. Rovana Plumb kiemelte: jelenleg 32 ezer betöltetlen állás van országos szinten.

Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes szerint semmi esélye nincs annak, hogy a székelyföldi autonómia valaha is megvalósuljon - jelentette ma a Mediafax hírügynökség. A Szociáldemokrata Párt ügyvezető elnöki tisztségét is betöltő politikus Hargita megyében tett tegnapi látogatásán tért ki az autonómia kérdésére, azt követően, hogy Victor Ponta miniszterelnökkel és Kelemen Hunor kormányfő-helyettessel együtt iskolabuszokat és támogatási szerződéseket adott át Csíkkozmáson a székelyföldi megyék polgármestereinek. Az eseményen Liviu Dragnea megjegyezte: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kidolgozott autonómiatervezet nem erősíti a bizalmat és az együttműködést a koalíciós partnerek között. 

Időközben megkezdte a büntetőeljárást az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA), miután bűnvádi feljelentést tett Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt elnöke Liviu Dragnea kormányfő-helyettes ellen – közölték a Mediafax-szal, igazságügyi források. Johannis szerint Dragnea hivatali visszaélést követett el a helyi választottak migrációját lehetővé tevő sürgősségi kormányrendelet beterjesztésével, és a feljelentés utolsó megoldás arra, hogy magyarázatokat találjanak a rendeletre, a kormány ugyanis visszautasította, hogy megérvelje, miért késett a közzététel, és miért változtattak a szövegen.

Török Zoltán, a Magyarkapusi Általános Iskola igazgatója lesz az új főtanfelügyelő-helyettes Kolozs megyében. Az új tisztségviselőt várhatóan a jövő héten nevezi ki az oktatási miniszter – közölte a sajtóval Máté András Levente, a Kolozs Megyei RMDSZ elnöke, aki megjegyezte: azután esett a választás a magyarkapusi iskolaigazgatóra, hogy kikérték a Romániai Magyar Pedagógusszövetség véleményét az ügyben. A főtanfelügyelő-helyettesi tisztség azt követően üresedett meg, hogy Péter Tünde korábbi főtanfelügyelő-helyettest befolyással való üzérkedés miatt előzetes letartóztatásba helyezték.

Kolozsvár mellett Bakuban és Ljubljanaban hoz létre újabb képviseletet a Balassi Intézet. Balatoni Mónika kulturális diplomáciáért felelős államtitkár az MTI-nek azt mondta, az intézetek megnyitásának és fenntartásának költségeit már a jövő évi állami költségvetésbe belefoglalják. A Balassi intézetek a nagykövetségekkel együttműködve Magyarország nemzeti és külgazdasági érdekeit képviselik, népszerűsítik a magyar kultúrát, művészetet, gasztronómiát. Jelenleg 21 országban 23 magyar intézet működik, hazánkban a fővárosban és Sepsiszentgyörgyön.

Csaknem 1 millió lej értékű összeget törlesztett a kormány azoknak a közalkalmazottaknak, akik a fizetéscsökkentés miatt pert nyertek a bíróságon – derül ki Aurelia Cristea társadalmi párbeszédért felelős delegált miniszter jelentéséből. A szóban forgó összeget 2012 és 2014 között törlesztette a kormány, aki 2010-ben 25 százalékkal csökkentette a közalkalmazottak bérét. Ezt az intézkedést többen megtámadták, a bíróságok pedig helyt adtak az óvásoknak. Tavaly a kormány úgy döntött, a bírósági határozatokat öt éven belül hajtja végre, az elmaradt bérösszegeket öt évig részletekben tölreszti.

Az augusztusi versenytárgyalás eredményei miatt a könyvkiadók 11 óvást nyújtottak be az Óvások Elbírálásának Országos Tanácsához. A beadványokból hármat megalapozottnak, hatot részben megalapozottnak talált a hatóság, ezért arra kötelezi a minisztériumot, hogy 10 napon belül bírálja el újra a benyújtott ajánlatokat. Az óvásokat elbíráló tanács elnöke, Bogdan Lehel-Lorand szerint előfordulhat, hogy más tankönyveket választanak nyertesnek. Augusztusban hat digitális tankönyvre hirdettek nyertest, ezek első és második osztályosoknak készültek. Közülük egy volt magyar nyelvű. 

Magyarországi katonabúvárok víz- és iszapmintákat vettek augusztus 25. és szeptember 5. között a Retyezát-hegységben lévő Bukura-tó vizéből és iszapjából, amelyeket az MTA debreceni atommagkutató intézetében vizsgálnak majd - közölték ma az expedíció vezetői Debrecenben. A merülésekben a Magyar Honvédség 5. számú Bocskai István Lövészdandár nyolc harci búvára és a 37. Rákóczi Ferenc műszaki ezred két műszaki búvára vett részt, utóbbiak mentőbúvárként csatlakoztak a kutatócsoporthoz - közölte Takács Attila ezredes, a Bocskai dandár parancsnoka. Braun Mihály, az expedíció tudományos vezetője elmondta: az utolsó jégkorszakból fennmaradt Bukura-tóból vett minták értékelésével 16 ezer évre visszamenőleg rekonstruálhatják az őskörnyezetet, és vonhatnak le következtetéseket a klímaváltozással összefüggésben. 

Külföld

Több tucatnyi foglyot cseréltek ki nemzetközi megfigyelők jelenlétében tegnap és ma reggel a kelet-ukrajnai Donyeck közelében az ukrán kormányerők és az oroszbarát szakadárok a múlt heti tűzszüneti megállapodásuknak megfelelően. Petro Porosenko ukrán államfő közölte, hogy tegnap 21, ma pedig 36 olyan ukrán katona nyerte vissza szabadságát, akit harcban ejtettek foglyul szakadár fegyveresek. Az ukrán kormányerők 31 foglyul ejtett lázadót engedtek el - tette hozzá. Feltehetőleg több száz fogoly van még mindkét oldalon, bár egyik fél sem közölt adatokat erről. Porosenko szerdán azt közölte, hogy a hét végéig még további ötszáz fogoly térhet vissza otthonába.

Életbe léptek mától az Európai Unió Oroszországgal szemben elhatározott újabb gazdasági és politikai korlátozó intézkedései annak nyomán, hogy megjelentek az Európai Unió hivatalos közlönyében. A szankciók az orosz védelmi és energiaipar hat óriásvállalatát, illetve nagybankját érintik, további beutazási és pénzügyi korlátozásokat fogalmaznak meg 24 magánszeméllyel szemben.

0,3 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság az Európai Unióban és 0,2 százalékkal az eurózónában az idei második negyedévben az első negyedévhez képest – derül ki az EU statisztikai hivatalának közleményéből. Az Eurostat becslése szerint 2014 április-júniusában közel 225 millió foglalkoztatott volt az EU-ban, akik közül 146,5 millióan az eurózónában dolgoztak. A tagállamok közül Észtországban, Portugáliában és Spanyolországban nőtt leginkább a foglalkoztatottság, miközben Litvániában és Cipruson csökkent a legnagyobb mértékben. Éves alapon, 2014 második negyedévét 2013 második negyedévével összehasonlítva az EU-ban 0,7 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság, az eurózónában 0,4 százalékkal.

Az Egyesült Államok kormányzata napi negyedmillió dollár büntetéssel fenyegette meg a Yahoo világhálós céget még 2008-ban, ha az nem segíti az elektronikus hírszerzésben - fedte fel a vállalat helyi idő szerint tegnap. A Yahoo Washington követelését továbbra is alkotmányellenesnek minősíti. Erre hivatkozva vitte bíróság elé az ügyet, azonban jogi harca eddig sikertelen. Ron Bell, a Yahoo jogtanácsosa most nyilatkozatban fedte fel, hogy a kormányzat az évek óta folyó vita során 250 ezer dolláros napi büntetéssel fenyegette meg a céget arra az esetre, ha nem hajol meg a vonatkozó törvény előtt. Bell megismételte, hogy a vállalat továbbra is elkötelezett a szolgáltatásait használók adatainak védelme mellett és folytatja a harcot a cég szerint "törvénytelen törvények" ellen.

Időjárás:

Estig országszerte változékony marad az idő. Záporokra és zivatarokra a közép-régión kívül, bárhol lehet számítani. A hőmérséklet csúcsértékei napközben 23 és 30, éjszaka pedig 7 és 18 fok között alakulnak. Holnap többnyire változékony lesz az idő, esőzés NY-on és DNY-on várható. A hőmérséklet csúcsértékei 24 és 30 fok között lesznek. Bukarestben most derült az égbolt és 26 fok van.  


Műsor | Hírek | Magazin | Hírösszefoglaló, szeptember 12.