Bukaresti Rádió

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Hírösszefoglaló, december 3.

E-mail Nyomtatás PDF

Engedélyezte Markó Attila RMDSZ-es képviselő előzetes letartóztatását a képviselőház plénuma. A demokrata liberális Cătălin Teodorescu előzetes letartóztatását ayonban kvórum hiányában nem hagyták jóvá. A két politikust hivatalbeli visszaéléssel vádolják az Alina Bica volt főügyész nevéhez fűződő korrupciós ügyben. A vád szerint Alina Bica és a kártérítési bizottság több egykori tagja, köztük Markó Attila is, egy telek kártérítési értékét jóval a piaci ár fölött állapították meg, és ezzel megkárosították az államot. Markó Attila azonban azt állítja, hogy ő ott sem volt azon az ominózus 2011. március 15-i ülésen, amelyen az állítólagos döntés született. Az RMDSZ-es képviselő ezt abban a szövetségi tisztségviselőkhöz és vezetőkhöz címzett levelében írja, amelyet ma a sajtó is ismertetett. A levél végén Markó Attila megyjegyzi: karrierjéből 17 évet a kommunista rendszertől kárt szenvedettek jogsérelmeinek reparálására áldozott. “Amit megtehettem, megtettem. Jóhiszeműen… Ha bűn ez a munka, amit elvégeztem, akkor bűnt követtem el, de nem takargatok semmit ebből a 17 évből. Büszkén viselem eredményét, és a nehezebb helyzetek mellet sem szégyellem egyetlen percét sem” – áll Markó Attila levelében. A képviselőház mai döntését követően az ügyészség a bírósághoz fordul a képviselő letartóztatási parancsáért. A bírák azonban dönthetnek úgy is, hogy az RMDSZ-es politikus szabadlábon védekezhet, de elképzelhető az is, hogy a politikus vizsgálati fogság helyett házi őrizetbe kerül.

Megbízható parlamenti többség áll a kormány mögött, amely hamarosan kidolgozza cselekvési tervét a 2015-16-os időszakra, és a december 14-e és 19-e közötti héten új kormányzati struktúrát fogad el. Ezt Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök jelentette be, aki felkereste a kormányát támogató parlamenti frakciókat, miután az RMDSZ bejelentette, hogy kilép a kormányból. Ponta megerősítette: a Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök vezette Liberális Reform Párt miniszteri posztokat kap kormányában. A Szociáldemokrata Pártot támogató Románia Haladásáért Országos Szövetségnek és a Konzervatív Pártnak is két-két minisztere lesz. Tăriceanu pártja nem az RMDSZ helyett lép be a kormányba és mások a prioritásai is, mint a szövetségnek. A megváltozott kormánykoalíció miatt Pontának bizalmi szavazást kell kérnie a parlamenttől. Mint ismert, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa december 13-án hozza meg a hivatalos döntést a szövetség minisztereinek visszahívásáról.

Írásban vagy szóban, anyanyelvükön fordulhatnak a jövőben az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz a kisebbségekhez tartozó állampolgárok, a testületnek pedig az érintett nyelveken kell választ adnia a hozzá intézett kérdésekben. Az RMDSZ kezdeményezéséről tegnap hallgatólagosan határozott a felsőház, a végső döntést a képviselők hozzák meg. Az intézkedés azokon a településeken érvényesíthető, ahol az adott kisebbség a lakosság számarányának több mint 20 százalékát teszi ki. A kezdeményezők indoklása szerint az új határozat jelentős előrelépést jelent a kisebbségben élőket érintő diszkrimináció visszaszorításában, hiszen az érintetteknek így esélyük nyílik arra, hogy anyanyelvükön fordulhassanak az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz.

Bűncselekménynek minősítené és 10 ezer lejig terjedő bírsággal büntetné a más államok zászlóinak "szabálytalan" kitűzését egy törvénytervezet, amelyet hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánított a szenátus. Az Agerpres hírügynökség szerint a tervezetet a Nemzeti Liberális Párt törvényhozói terjesztették a parlament elé azt követően, hogy 2013 elején a magyarság nyílt szembeszegülését váltották ki a kormány székely jelképek elleni intézkedései. Az ügyben a képviselőházé lesz a döntő szó.

Megbírságolják azokat a kézdivásárhelyieket, akik hétfőn piros-fehér-zöld szalaggal díszített gyászlobogókat helyeztek el az épületekre - jelentette ki Marius Popica. Kovászna megye prefektusa elmondta: kivizsgáló bizottságot alapítanak, amelynek dolga megtalálni azt a törvényt, amelyre hivatkozva felelősségre lehet vonni az gyászlobogósokat. Popica elképzelhetőnek tartja, hogy a köztéri hirdetésre vonatkozó jogszabály alapján fognak bírságolni, de a lényeg, hogy valamit találjanak, ami alapján eljárhatnak – nyilatkozta a megyei elöljáró sajtótájékoztatóján. Arra az újságírói kérdésre, hogy az elvárt kölcsönös tisztelet jegyében megbírságolják-e azokat az Új Jobboldal színeiben felvonulókat, akik magyarellenes jelszavakat skandáltak Sepsiszentgyörgyön, Marius Popica azt válaszolta: nem tud erről, ugyanis ő csak a Mihai Viteazul-szobornál tartott ünnepségen vett részt, és ott a jobbosok „csendben voltak, rendesen viselkedtek”.

Tavalyhoz hasonlóan, idén is a 63-ik helyet foglalja el Románia a Transparency International éves korrupció-rangsorában. A Berlinben ma kiadott jelentés szerint Romániával egy helyen található Bulgária, Görögország, Olaszoszág, Brazília, Szváziföld és Szenegál is. A rangsorban 0 és 100 között pontozzák az országokat, és minél több pontot kap egy ország, annál kevésbé korrupt. Románia 43 pontot szerzett a százból. A "tisztasági" listát Dánia vezeti 92 ponttal, de az első tíz ország között van Új-Zéland, Finnország, Svédország, Norvégia, Svájc, Szingapúr, Hollandia, Luxemburg és Kanada is. A lista legalján, azaz a legkorruptabb országok között Türkmenisztán, Irak, Dél-Szudán, Afganisztán, Szudán, Észak-Korea és Szomália található.

A francia nemzetgyűlés elfogadta tegnap a palesztin állam elismeréséről szóló határozatot. A szöveget a kormányzó szocialisták terjesztették a nemzetgyűlés elé, így kívánnak új lendültet adni a lebénult izraeli-palesztin békefolyamatnak. A téma azért különösen érzékeny kérdés Franciaországban, mert ott él Európa legjelentősebb, 500-600 ezer fősre becsült zsidó és mintegy 5-6 milliós muzulmán közössége. A francia szenátus december 11-én szavaz a határozatról. Az amerikai külügyminisztérium nem kívánta kommentálni a francia nemzetgyűlés tegnapi lépését. Marie Harf külügyi szóvivő leszögezte, az Egyesült Államok támogatja a palesztin állam létrejöttét, de csakis a zsidó állammal lefolytatott tárgyalások eredményeként.

Magyarország számára is kulcsfontosságúvá vált a görög-bolgár-román-magyar gázfolyosó kialakítása, miután bedőlt a Nabucco és a Déli Áramlat, és ugyanakkor Magyarországnak nem szabad feladnia az energiadiverzifikációra irányuló erőfeszítéseit – nyilatkozta Brüsszelben Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Ezen országok vezetékeinek az összekapcsolása azért válik kiemelkedően fontos érdekké, mert ezen a vezetékrendszeren nagyon jelentős mennyiségű gáz áramolhat az úgynevezett déli gázfolyosóból Európába - mondta a fideszes politikus.

Az ukrán hadsereg és az oroszbarát szakadárok megállapodtak abban, hogy mindkét fél evakuálhatja halottait és sebesültjeit a donyecki repülőtérről - közölte Dmitro Timcsuk ukrán katonai szakértő a Facebook közösségi oldalon. A szakértő értesülései szerint a légikikötő ostromában részt vevő szeparatista egységeket visszahívták, azzal a céllal, hogy helyreállítsák harckészségüket. Timcsuk hozzáfűzte ugyanakkor, hogy noha a donyecki repülőtérnél az éjszaka nyugodtan telt, az attól északra fekvő területen folytatódtak a szeparatista tüzérségi támadások.

Meghaladta a kétszázezret a csaknem négy éve tartó szíriai polgárháború halálos áldozatainak száma - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű ellenzéki szervezet. A londoni székhelyű csoport helyszíni aktivisták és egészségügyi dolgozók hálózatától szerzi be értesüléseit. Rámi Abder-Rahmán, a központ igazgatója szerint eddig több mint 63 ezer civil, köztük csaknem 10 500 gyerek vesztette életét a belháborúban.

Átmeneti - főleg német, holland és norvég erőkből álló - gyorsreagálású kontingenst hoz létre a NATO a Spearhead Force névre keresztelt, akár két napon belül bármelyik tagállamban bevethető, közös harci egység felállásáig - közölte Brüsszelben a NATO főtitkára. Jens Stoltenberg emlékeztetett: Kelet felől a nemzetközi jogot megsértő Oroszország, déli irányból pedig a szélsőségesek, a mind közelebb lopakodó instabilitás jelent kihívást a szövetség számára. Az úgynevezett nagyon magas készültségi szintű Spearhead Force összetételéről és felépítéséről februárban döntenek majd a tagállamok védelmi miniszterei – mondta a NATO-főtitkár.

Időjárás:

Estig országszerte borús marad az idő, Máramaros és a Körösök vidéke kivételével mindenhol esőt, havasesőt jeleztek. Az országos meteorológiai intézet másodfokú viharjelzést adott ki a Déli-Kárpátok vidékére és az Olt-völgye Szeben megyei szakaszára, ahol a szél sebessége meghaladhatja az óránkénti 60 kilométert, valamint Krassó-Szörény megyére, ahol a szél sebessége elérheti az óránkénti 70-80, helyenként pedig akár a 90 kilométert is. A hőmérséklet csúcsértékei -4 és +11 fok között alakulnak. Holnap Erdélyben és a nyugati országrészben felszakadozik a felhőzet, Moldvában ködre, a déli és délkeleti megyékben esőre kell számítani. A hőmérséklet csúcsértékei -2 és +11 fok között lesznek. Bukarestben most borús, esős az idő és +1 fok van.




Műsor | Hírek | Magazin | Hírösszefoglaló, december 3.