Bukaresti Rádió

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Hírösszefoglaló, február 12.

E-mail Nyomtatás PDF

A legfelsőbb bíróság elrendelte tegnap este a korrupció miatt őrizetbe vett Elena Udrea parlamenti képviselő, volt miniszter harminc napos előzetes letartóztatását.Mint ismert, a politikus őrizetbe vétele, majd előzetes letartóztatása azt követően vált lehetővé, hogy a parlament hétfőn jóváhagyta az ügyészek valamennyi kérését, amelyek az ellene zajló vizsgálatok lefolytatására, illetve előzetes letartóztatására vonatkoztak. Kedden az ügyészek maratoni, csaknem tízórás kihallgatáson faggatták a volt regionális fejlesztési és turisztikai minisztert, majd későn este elrendelték 24 órás őrizetbe vételét. Elena Udrea így a szerda éjszakát már fogdában töltötte, a bíróság pedig az este úgy döntött, hogy megalapozott az előzetes letartóztatása. A politikust három rendbeli befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással gyanúsítják.A volt miniszter ellen összesen három ügyben folyik vizsgálat, így a Microsoft néven emlegetett számítástechnikai közbeszerzési ügyben, a Bute- gála miatt, amelyet az általa vezetett minisztérium szervezett, illetve egy másik közbeszerzési eljárás miatt. A politikus visszaélésnek nevezte az ügyészek eljárását, amely előzetes letartóztatásba helyezésére irányul, és azt nyilatkozta, fellebbezni fog.

Van alapja a tegnap felröppent hírnek, miszerint megszűnik a magyar nyelvű gyógyszerészképzés a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen - de ez egyelőre nincs eldöntve, nyilatkozta a marosvásárhelyi rádiónak Szilágyi Tibor, a MOGYE lemondott rektorhelyettese. Jövő hétfőn lesz egy szenátusi ülés, és azután dől el, mi lesz a magyar nyelvű gyógyszerészképzés sorsa. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora, Leonard Azamfirei tegnap kijelentette, az intézményben ősztől megszűnik a magyar nyelvű gyógyszerészképzés. Úgy vélte, a felelősség azokat a magyar oktatókat terheli, akik nem állították össze az akkreditációs iratcsomagot. Szilágyi Tibor lemondott rektorhelyettes viszont éppen a rektort teszi felelőssé, aki szerinte diszkriminálni próbálja a magyar gyógyszerészképzést. Hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy nem állították össze az akkreditációs dossziét.

Nem indít külön keresetet a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák ügyében az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. A szövetség kolozsvári önkormányzati frakciója az Európai Magyar Emberjogi Alapítvány közép-európai szervezetének képviselőjével folytatott tegnapi megbeszélésén úgy döntött, a civil kezdeményezők kérését tiszteletben tartva arra buzdítja tagjait és valamennyi kolozsvári magyart, hogy egyénileg csatlakozzon a napokban indított Ezer per tavasza civil kezdeményezéshez. Ugyanakkor a városi tanács tegnapi ülésén részt vettek a a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport képviselői, akik az RMDSZ tanácsosaival együtt azt sérelmezték, hogy a  városháza megfellebbezte a kolozsvári törvényszék azon ítéletét, amely kötelezte az önkormányzatot, hogy függessze ki a város bejárataihoz a kétnyelvű helységtáblákat. Nem beszélhetünk multikulturalizmusról Kolozsváron akkor, amikor a polgármesteri hivatal megtámad egy olyan ítéletet, amely éppen a multikulturalizmust és a magyar nyelv használatát támogatja a közigazgatásban - fogalmazott Csoma Botond tanácsos. Emil Boc polgármester azt válaszolta, nem érdemes vitát kavarni ebben az ügyben, hiszen néhány hónap múlva ötnyelvű táblákat helyeznek el a város bejáratainál. Ha befejeződik a táblákkal kapcsolatos ötletverseny, a helyi költségvetésből finanszírozzuk majd azokat - ígérte a polgármester.

Megegyezett egymással az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt Bihar megyei szervezete a nagyváradi és megyei önkormányzatban kialakítandó többség érdekében történő koalícióról.A két alakulat közötti protokollum részletei egyelőre nem ismertek, de meg nem erősített információk szerint várhatóan Huszár István, a szövetség városi frakciójának vezetője váltja tisztségében Ovidiu Muresan szociáldemokrata párti alpolgármestert. A lehetséges váltásról Ovidiu Muresan nyilatkozott a bihon.ro hírportálnak. Nagyváradnak a legutóbbi helyhatósági választások óta nincs magyar alpolgármestere.

Magánpraxisok létrehozását is lehetővé tenné az egészségügyi minisztérium, az erre vonatkozó törvénytervezetet benyújtotta a képviselőház egészségügyi bizottságához. A tervezet szerint a közkórházakban praktizáló orvosoknak a programjuk lejártával jogukban állna magánpraxist működtetni. A törvénytervezet értelmében az orvosoknak jogukban állna saját díjszabás kialakítása is.

A lakosok több mint fele ad hálapénzt az orvosoknak, legtöbben önszántukból - derül ki az egészségügyi minisztérium és a Demokrácia Gyakorlatba Ültetéséért Egyesület felméréséből. A legutóbbi kórházi kezelésük alkalmával a válaszadók 37 százaléka adott pénzt vagy ajándékot kezelőorvosának, 34 százaléka az asszisztenseknek és 25 százaléka az ápolóknak. A megkérdezettek 14 százaléka a kisegítő személyzetnek, azaz a hordágyvivőknek, a kapusoknak és a laboránsoknak is adott pénzt. A felmérésben résztvevők 29 százaléka szerint a jelenséget úgy lehetne visszaszorítani, ha olyan egészségbiztosítási rendszert dolgoznának ki, amely garantálja azt a kényelmet és figyelmet, amire a betegek vágynak. 17 százalékuk szerint szankcionálni kellene azokat az egészségügyi alkalmazottakat, akik hálapénzt fogadnak el, 15 százalékuk szerint gyakrabban kellene ellenőrzéseket tartani. A felmérésből az is kiderül, hogy a lakosság szerint a rezidens orvosoknak 2300 lejt, a sebészeknek 5600 lejt kellene keresniük ahhoz, hogy csökkenjen a korrupció az egészségügyben. A kutatás készítői 1076 személyt kérdeztek meg, a felmérés hibahatára 2,8 század százalékos.

Életének 101. évében elhunyt Cs. Erdős Tibor, a 20. századi magyar festészet kimagasló alakja. Cs. Erdős Tibor 1945-ben elvégezte a budapesti Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolát, ahol többek között Szőnyi István, illetve Aba-Novák Vilmos növendéke volt. 1945-1959 között alapító tagja és tanára volt a nagyváradi képzőművészeti iskolának, majd a kolozsvári Magyar Képzőművészeti Főiskolának, a mai Művészeti és Formatervezési Egyetem elődjének.1959-1974 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezető díszlettervezőjeként dolgozott. Cs. Erdős Tibor állandó résztvevője volt a romániai hivatalos tárlatoknak és több külföldi kiállításon is bemutatta képeit. Munkái romániai és magyarországi múzeumokban találhatók. Művei közül kiemelkedőek murális alkotásai és portréi.

Ma este hét órától a bukaresti Balassi Intézetben mutatják be Székely Ervin Bársonyszék és aszfalt című regényét, amely a nagyváradi Riport Kiadó gondozásában jelent meg tavaly. A Bársonyszék és aszfalt című regény egy képzelt országban, Tranzíciában játszódik. Székely Ervin a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem jogi szakán végzett, volt jogtanácsos, újságíró, majd parlamenti képviselő és államtitkár, jelenleg a Bukaresti Rádió magyar adásának főszerkesztője. Eddig öt könyve jelent meg. Ma esti beszélgetőpartnere kolléganőnk Darvas Enikő, a bukaresti rádió Mozaik című kulturális műsorának szerkesztője.

Szintén ma este mutatkozik be a nagyérdeműnek Gáspár Szilárd szobrász a bukaresti Zorzini galériában. A FULL CONTACT Matter című performansz ugyancsak este hét órakor kezdődik. Gáspár Szilárd szobrász és előadóművész , aki a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem végzőse.  Az 1991-ben született, a művész professzionális bokszoló is, aki számos alkalommal képviselte nemzetközi sportversenyeken Romániát.A különleges ökölvívói képességeinek köszönhetően Gáspár Szilárd egy érdekes fogalmi közeledést folytat az előadóművészetben, melynek fő témája  - a művész kutatásában – a küzdelem természete az emberi hatalom és anyag között. A performanszon részt vevők ma este a művész harcát láthatják agyagból formált bokszzsákok ellen.

Külföld

A német-francia-orosz-ukrán csúcstalálkozón megállapodtak a tűzszünetről és a nehézfegyverek visszavonásáról - jelentette be a minszki tárgyalások befejeztével Vlagyimir Putyin orosz államfő ma. Putyin közölte, hogy a tárgyalási folyamat nehézségei ellenére a normandiai négyeknek mégis sikerült megállapodást elérniük az ukrán válság rendezését célzó legfőbb kérdésekben. A politikus közölte a sajtóval, hogy vasárnaptól lép életbe a tűzszüneti megállapodás.A négy államfő abban egyezett meg, hogy az ukrán kormányzati erők a jelenlegi frontvonaltól, a délkelet-ukrajnai felkelők pedig a tavaly szeptember 19-én Minszkben született megállapodásban rögzített vonaltól vonják vissza a nehézfegyvereket. A német külügyminiszter szerint a Minszkben elért megállapodás nem jelent áttörést az ukrajnai békéért folytatott erőfeszítésekben, hanem olyan előrelépést, amely a katonai erőszak spiráljától a politikai megoldás irányában vezethet.

Az ukrán válság politikai megoldását előmozdítani hivatott minszki tárgyalások miatt a tervezettnél két órával később kezdődik az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek mai csúcstalálkozója. Az Európai Tanács ülése hivatalosan 13 órakor kezdődött volna, de miután a minszki egyeztetések elhúzódtak, és Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande is a fehérorosz fővárosban tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán elnökkel, a csúcs a tervek szerint  adásunkkal egyidőben, délután 3 órakor kezdődik majd. Az ukrán válság és a konfliktus állásának értékelése a csúcs egyik kiemelt napirendi pontja, az uniós tagállamok vezetői Petro Porosenkót is meghívták, hogy eszmecserét folytassanak vele az ukrán válságról. Merkel, Hollande és Porosenko valószínűleg arról is beszámol majd, mit és hogyan sikerült elérni Minszkben. Emellett a csúcs napirendjén a gazdasági és monetáris unió jövőjéről szóló vita, ezt érintve a görögországi helyzet, valamint a terrorizmus elleni küzdelem szerepel még.

Világszerte romlott a sajtószabadság állapota a Riporterek Határok Nélkül legfrissebb jelentése szerint. A 180 országra kiterjedő elemzés szerint 2014-ben a háborúk, a nem állami fenyegetések, a tüntetéseken tapasztalható erőszak és gazdasági hanyatlások miatt mind az öt kontinensen csökkenés tapasztalható. A 180 ország kétharmada emiatt alacsonyabb helyezést érte el a listán, mint 2013-ban.A sajtószabadság listáját ismét Finnország vezeti, amely az elmúlt öt évben szintén első helyen végzett. Dobogós még Norvégia és Dánia, a lista végén Türkmenisztán, Észak-Korea és Eritrea áll.Románia az 52. helyen áll a jelentésben, 7 helyet rontva a tavalyihoz képest. Magyarország egy helyet rontva 65. helyen végzett. Az egyes országok közül a jelentés kitér például Olaszországra, amely 24 helyet esett, és jelenleg a 73. helyezést érte el; az újságíróknak nehéz évük volt a maffia fenyegetései és alaptalan rágalmazási perek miatt, jegyzi meg a felmérés.

Meteo

Felmelegedés várható térségünkben a következő napokban. Estig országszerte viszonylag szép idő várható,  a nappali csúcshőmérséklet -4  és +6 fok között lesz. Éjszaka még kitart a hideg, helyenként – 20 fok alá is lesüllyedhet a hőmérő higanyszála. Holnap több napsütésre és enyhébb időre számíthatunk, Erdélyben és az ország déli részén reggel ködképződés lehetséges. A csúcshőmérsékletek napközben -1 és  +8 fok között lesznek. Adásunk idején Bukarestben süt a nap és 4 fokot mérnek.

 

 

 




Műsor | Hírek | Közélet | Hírösszefoglaló, február 12.