Bukaresti Rádió

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Hírösszefoglaló, március 21.

E-mail Nyomtatás PDF
Az esélyegyenlőség, az igazság és a tolerancia világának megvalósításáért küzdők előtt hajt fejet Klaus Iohannis államfő a faji diszkrimináció kiküszöbölésének Világnapja alkalmából kiadott üzenetében. Csakis a történelmi tragédiák megismerésével és megértésével tudatosulhat az emberiségben a diszkrimináció romboló hatása. Ne feledjük, hogy a mai szabadságért emberek adták életüket, nekünk pedig kötelességünk megvédeni az alapvető emberi jogokat, hogy az igazságtalanságok a múlt leckéi maradjanak – hangsúlyozza Klaus Iohannis üzenetében. Március 21-ét az ENSZ Közgyűlése 1966-ban nyilvánította Antirasszista Világnapnak annak a 69 embernek az emlékére, akiket 1960-ban, a Dél-afrikai Sharpeville-ben ölt meg a rendőrség az apartheid elleni tüntetésen.

Csaknem három év után új tisztségviselőt választott a kormányzó Szociáldemokrata Párt tegnap az Országos Tanács élére Rovana Plumb munkaügyi miniszter személyében. A posztot eddig - a korrupcióért két ízben letöltendő börtönbüntetésre ítélt, időközben feltételesen szabadlábra helyezett - Adrian Nastase volt miniszterelnökkel való szolidaritás jegyében nem töltötték be, ugyanis 2012-es letartóztatásáig Nastase vezette a PSD Országos Tanácsát. A Testület Victor Ponta pártelnök és kormányfő javaslatára határozatba iktatta, hogy megfosztják tisztségeiktől a PSD korrupcióval vádolt politikusait. A PSD novemberre halasztotta kongresszusát.

Emil Constantinescu szerint hiányzik a közös nagy cél, amely újra egymás mellé állíthatná a románokat és a magyarokat. A volt államfő a fekete március évfordulója alkalmából szervezett marosvásárhelyi kerekasztal beszélgetésen tekintette át a román-magyar viszony alakulását. Emil Constantinescu úgy vélte, a román-magyar viszony rendezésében rendkívüli fontossággal bírt, hogy mindkét ország a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozását tekintette céljának. A volt államfő szimbolikus jelentőségűnek tartotta, hogy az integrációban előbb járó Magyarország szószólója lett a nemzetközi szervezetekben Románia csatlakozásának. Az elnöki tisztséget 1996 és 2000 között betöltő Emil Constantinescu szerint az 1990-es évek elején a hatalomban megmaradt kommunista struktúrák alakították a romániai viszonyokat. Szerinte a román-magyar kapcsolatok rendezésében óriási szerepe volt annak, hogy 1996-ban az RMDSZ-t bevonták a kormányzásba.

Júliustól 6-7 százalékkal drágulhat a lakossági gáz ára - jelentette ki Nicolae Havrilet, az Energiaár-szabályozó Hatóság elnöke. A tisztviselő egy konferencián emlékeztetett, hogy a lakossági gáz árát szabályozó hatályos kormányhatározat június végén lejár, így a bukaresti kormánynak július 1-tõl újabbat kell kibocsátania, amelynek tartalmaznia kell egy új liberalizálási ütemtervet is, miután a bukaresti kormány a korábbi alkalmazását elhalasztotta, és a háztartási fogyasztók esetében két évvel meghosszabbította a határidőt, 2021. július 1-ig. Nicolae Havrilet utalt arra, hogy a hatóságoknak erről tárgyalniuk kell a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság képviselőivel. Románia február elején egyebek mellett a lakossági gázár növekedési üteme miatt nem állapodott meg az IMF által irányított nemzetközi hitelezői küldöttséggel. Ez volt sorozatban a második olyan felülvizsgálati látogatás, amelyen Bukarest és az IMF nem tudott közös nevezőre jutni. Romániában 53,3 lej megawattóránként a gázenergia szabályozott ára. Havrilet emlékeztetett, a régi ütemterv szerint az árnak megawattóránként 119 lejre kellett volna emelkednie 2018-ig. Az új ütemtervben azonban azt akarják, hogy a felső határ ne haladja meg a megawattóránkénti 90 lejt, mert a szabad piacon ennyibe kerül a gáz, és nem akarják, hogy a szabályozott gáz ára a szabadpiaci fölé emelkedjen. Románia az ipari fogyasztók számára tavaly év végén liberalizálta a gáz árát.

Külföld

Egyre nehezebb fenntartani az Oroszország elleni büntetőintézkedésekkel kapcsolatos egységes uniós álláspontot - jelentette ki pénteken Varsóban Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Egy ideje nőnek a feszültségek a 28 tagállamot tömörítő unión belül, mivel egyes tagállamok kormányai csak vonakodva támogatják a szankciókat. A Európai Unió vezetői csütörtökön megállapodtak, hogy mindaddig érvényben maradnak az Oroszország ellen az ukrajnai válságban játszott szerepe miatt meghozott gazdasági büntetőintézkedések, amíg maradéktalanul meg nem valósul Ukrajnában a béke, és szükség esetén a hatályukat az év végéig meghosszabbítják. Nevük elhallgatását kérő uniós illetékesek szerint a tagállamok mintegy fele szeretné a szankciók enyhítését, míg mások a minszki megállapodások maradéktalan teljesítéséig érvényben kívánják hagyni a büntetőintézkedéseket.

Orosz sajtóértesülések szerint Moszkva megtiltaná több mint 200 amerikai és európai uniós politikus, állami tisztviselő és közéleti személyiség Oroszországba való beutazását. A moszkvai külügyminisztérium helyettes szóvivője csak annyit fűzött hozzá, hogy az Egyesült Államok orosz állampolgárokat érintő minden lépésére választ adnak. A beutazást tiltó listák létezéséről az Izvesztyija című orosz napilap számolt be elsőként.

Lassíthatja az afganisztáni csapatkivonást Amerika. Barack Obama amerikai elnök jövő héten találkozik Asraf Gáni afgán államfővel és Abdulla Abdulla miniszterelnökkel, és várhatóan ekkor jelenti be az eddig tervezettnél lassabb csapatkivonást, ezzel segítve fenntartani az ország biztonságát - jelentette az AP amerikai hírügynökség szombaton.

A síita milíciák nagyobb veszélyt jelentenek Irak stabilitására és a regionális egyensúlyra, mint az Iszlám Állam terrorszervezet - jelentette ki a The Washington Post című napilap online kiadásában pénteken közölt interjújában David Petraeus, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség volt igazgatója, aki korábban az Irakban és az Afganisztánban harcoló amerikai csapatok parancsnoka is volt.

Újabb ebolás fertőzést tártak fel a hatóságok pénteken Libériában, ahol az elmúlt hetekben nem történt újabb megbetegedés, és az egészségügyi hatóságok abban reménykedtek, hogy rövidesen véget ér a járvány.

A dél-csendes-óceáni Vanuatu lakosságának több mint felét sújtotta az egy héttel ezelőtti Pam ciklon, a halálos áldozatok száma 16 a legfrissebb adatok szerint - közölte szombaton az ENSZ humanitárius segélyezést koordináló hivatala. Az ország 80 szigetéből 22-n pusztított az ötös skálán ötös erősségű vihar, amelyben 320 kilométeres óránkénti sebességű széllökések is előfordultak. Az ország 270 ezer lakosából 166 ezret sújtott valamilyen formában a vihar.

Sport
Játék nélkül jutott a döntőbe Indian Wells-ben Simona Halep, miután elődöntős ellenfele, a világelső amerikai Serena Williams térdsérülés miatt az utolsó pillanatban visszalépett. Ma reggel csak azért ment be e pályára, hogy közölje döntését a nézőkkel. Simona Halep ellenfele a vasárnapi fináléban az a szerb Jelena Jankovics lesz, aki az elődöntőben három szettben győzte le a német Sabine Lisickit. A férfiaknál Roger Federer magabiztosan, két játszmában nyert cseh Tomas Berdych ellen a negyeddöntőben és a fináléba kerülésért azzal a kanadai Milos Raoniccsal mérkőzik meg, aki három szoros játszmában legyőzte a spanyol Rafael Nadalt.

Megszilárdította második helyezését a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó első ligában, miután a 23. forduló nyitómérkőzésén tegnap 2-1-re győzött Botosaniban. A marosvásárhelyiek másodikok a tabellán, négy ponttal a Steaua mögött és hattal a Ploiesti-i Petrolul előtt. A hétfőig tartó fordulóban ma három meccset játszanak. Az Astra Giurgiu fél négytől Craiován lép pályára, a Rapid este hattól a galaci Acélt fogadja otthonába, a Dinamó pedig fél kilenctől játszik Brassóban. Holnap a Tg. Jiu-i Pandúrok a Szászmedgyesi Metángázt fogadják otthonukban fél négytől, a CFR-Petrolul mérkőzés Kolozsváron este hatkor kezdődik, a Steaua pedig Hagi csapatával a Viitorul Voluntari-al játszik este nyolctól a Ghenceában. A forduló utolsó két meccsét hétfőn játsszák: este hattól a Cocordia Chajna- Karácsonykői Csalhó és fél kilenctől a Iasi-Kolozsvári Universitatea mérkőzést.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség május 30-án dönt arról, hogy az egyes kontinensek hány kvótát kapnak a 2018-as, oroszországi világbajnokságra. Jerome Valcke főtitkár azt közölte, hogy erről egy nappal a zürichi elnökválasztó kongresszus után határoz az újonnan megalakuló végrehajtó bizottság. A tavalyi, brazíliai vb-n Európát 13, Afrikát 5, Dél-Amerikát és Ázsiát 4-4, Észak- és Közép-Amerikát pedig 3 biztos hely illette meg. Két interkontinentális pótselejtezőt is rendeztek Ázsia és Dél-Amerika, továbbá Óceánia és Közép- és Észak-Amerika képviselője között, a házigazda pedig mindig automatikusan résztvevő.

Időjárásjelentés
Estig országszerte napos, tavaszias marad az idő. A hőmérséklet 8 és 15 fok között lesz. Holnap tovább fokozódik a nappali felmelegedés, a Bánságban és a déli megyékben változékony száraz lesz az idő, a Partiumban, Erdélyben és Moldvában futó záporok előfordulhatnak. A hőmérséklet hajnalban -4 és +6, holnap napközben a csúcsértékek 7 és 17 fok között lesznek. Bukarestben most süt a nap és 13 fok van.




Műsor | Hírek | Magazin | Hírösszefoglaló, március 21.