Bukaresti Rádió

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Hírösszefoglaló, április 15.

E-mail Nyomtatás PDF

Nincs akadálya annak, hogy visszahozzák Romániába a Magyarországon tartózkodó Markó Attilát. Ezt Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter jelentette be Brüsszelben. A tárcavezető szerint csak idő kérdése, hogy jogi eljárással visszahozzanak az országba olyan személyeket, akik az Európai Unió területén tartózkodnak. A képviselőház tegnap megkapta Markó Attila írásos lemondását képviselői mandátumáról. A plénum ma összeült, és tudomásul vette a lemondást. Ezt követően tájékoztatják az igazságügyi minisztériumot arról, hogy Markó Attila  már nem tagja a parlamentnek. A bíróság akár ezen a héten is elrendelheti a december óta Magyarországon tartózkodó politikus előzetes letartóztatását. Mint ismert, az RMDSZ politikusát a kommunizmus idején államosított ingatlanokat visszaszolgáltató restitúciós hatóság kártérítési bizottságában vállalt szerepe miatt akarják ismét bíróság elé állítani.

Enyhén felfelé módosította a Nemzetközi Valutaalap Románia várható gazdasági növekedését. A tegnap nyilvánosságra hozott jelentés szerint a gazdaság idei várható növekedése 2,7 százalékos lesz. Az IMF szerint a hazai bruttó termék 2016-ban 2,9 százalékkal fog bővülni. Tavaly a román GDP 2,8 százalékkal nőtt.  A folyó fizetési mérleg hiánya az idén GDP-arányosan 1,1 százalék lesz, a jövő évben másfél százalék. Az IMF becslése szerint a munkanélküliségi ráta 2015-ben 6,7 százalékra mérséklődik a korábbi 6,8 százalékról, majd 2016-ban változatlanul, 6,7 százalék marad. A tegnap nyilvánosságra hozott jelentés szerint globálisan 2015-ben 3,5 százalékos, 2016-ban pedig 3,8 százalékos gazdasági növekedés lehet.

Állami segélyt nyújt a kormány a Vajdahunyadi Országos Széntársaságnak. A szénkitermeléssel és energiatermeléssel foglalkozó állami vállalat csaknem 100 millió lej értékű fél éves lejáratú kölcsönt kap állami segély címen – derül ki az energetikai minisztérium honlapján közzétett sürgősségi rendeletből. Ezt az összeget az állami privatizációs alapból folyósítják a Zsil völgyében működő társaságnak, amelynek abban az esetben kell visszafizetnie kamatostól a segélyt, ha fél éven belül nem dolgoz ki egy szerkezetátalakítási tervet, amely növeli a vállalat hatékonyságát és biztosítja a fenntartható működését. A kormány egyben arra is kötelezi a vállalatot, hogy különítse el a szénkitermelési és az energiatermelési tevékenységét. Mint ismert, a Vajdahunyadi Országos Széntársaságnál tervezett szerkezeti átalakítások képezték többek között az egyik okát annak, hogy Románia februárban nem állapodott meg a Nemzetközi Valutaalappal a jelenleg még érvényben lévő hitelmegállapodás folytatásának feltételeiről. A sikertelen tárgyalások ellenére az ősszel lejáró hitelmegállapodás még érvényben van. Románia ettől az évtől nem akar újabb hitelmegállapodást kötni az IMF szervezésében.

A Munkaügyi Felügyelőség adatai szerint a hazai munkavállalók 83 százalékának bruttó munkabére 975 lej és 2 415 lej közötti intervallumban helyezkedik el. A munkavállalók 13 százaléka 2 415 és 5 ezer lej közötti összeget vihet haza havonta, és csupán 4 százaléka keres 5 ezer lejnél többet. A Ziarul Financiar ranglistát készített a romániai megyékről az 5 ezer lejnél többet kereső alkalmazottak szerint. A lista első három helyén Ilfov, Kolozs és Temes megye helyezkedik el. Brassó megye a negyedik, de Maros és Arad megye is belefért az első tízbe. Hargita megye a 27-ik, Kovászna megye pedig a 36-ik helyet foglalja el a ranglistán.

Az RMDSZ idén tavasszal 300 ezer lej értékben oszt ki támogatást erdélyi ifjúsági közéleti tevékenységekre, valamint az ifjúsági főváros magyar vonatkozású programjaira – tájékoztatott ma Kovács Péter főtitkár. E szerint 203 ezer lejt ítéltek meg 254 erdélyi ifjúsági közéleti tevékenységet lebonyolító szervezetnek, és a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 projekt keretében további 90 ezer lejt osztanak ki 57 pozitív elbírálásban részesült pályázatra.

Élénk volt a hazai turizmus az ortodox húsvét hétvégéjén. A turisták összesen 8,3 millió eurót költöttek üdülésre az ünnepek alatt, ebből 7 millió eurót belföldön - közölte az idegenforgalmi munkáltatók szövetsége. A belföldi üdülőtelepeket 105 ezren részesítették előnyben, külföldön további 5 ezer román turista pihent. A belföldön pihenők többsége a Törcsvár, Szeben és Máramaros környéki panziókban töltötte a hosszú hétvégét, de sokan keresték fel a moldvai Bukovina, és a dél-romániai Vrancea térségét is. A Románia egyik turisztikai központjának számító Prahova-völgyét mintegy 22 ezren látogatták, 18 ezren a fürdőtelepek kereskedelmi szálláshelyein szálltak meg. A húsvétot külföldön töltő turisták Bulgáriába és Görögországba utaztak, de sokan  választották vallásos jelentősége miatt Rómát, Athént vagy Jeruzsálemet - közölte az idegenforgalmi munkáltatók szövetsége. A Belügyminisztérium adatai szerint ugyanakkor csaknem 1300 sofőr maradt jogosítvány nélkül az ortodox húsvét alatt. A rendőrök ezen kívül 18 500 bírságot is kiróttak, körülbelül 6 300-at a gyorshajtó sofőröknek, míg 173-at az ittasan vezetőknek.

A Gyulafehérvári Főegyházmegye gyűjtést szervez a háború sújtotta Ukrajnának – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben. “Ukrajnában a mindennapi megélhetés egyre nagyobb gondot jelent, az utóbbi 70 év eddig legnagyobb válságával kell szembesülniük az ott élőknek. Együttérzésünk kifejezéseként, a kárpátaljai embertársaink megsegítésére április 19-re gyűjtést szervezünk a Gyulafehérvári Főegyházmegye katolikus templomaiban” - olavasható Molnár József, a Gyulafehérvári Caritas közkapcsolatokért felelős szakembere által jegyzett közleményben. A pénzbeli adományokat a Gyulafehérvári Caritas Román Kereskedelmi Banknál megnyitott, RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006 számú bankszámlájára várják, vagy a helyi Caritas-irodákban lehet befizetni. A felajánlott adományokat eljuttatják a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyéhez, amelynek munkatársai a helyszínen segítik majd a rászorulókat.

Életének 76. évében hosszú betegség után tegnap elhunyt Lászlóffy Csaba József Attila-díjas kolozsvári költő, novellista, drámaíró, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja – közölte internetes oldalán a Szabadság kolozsvári napilap. Lászlóffy Csaba Tordán született 1939-ben, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos diplomát 1960-ban. A kolozsvári Szabadság napilap, majd a Dolgozó nő, később a Családi tükör hetilap szerkesztőségében dolgozott. Írói indulása a Forrás-nemzedékhez kötődik. Költőként és prózaíróként egyaránt jelentőset alkotott. Több mint negyven kötete jelent meg. 1964-ben a Román Írószövetség költészeti díját kapta, 1997-ben Berzsenyi-díjjal, 2005-ben József Attila-díjjal, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

Külföld:

Válságtanácskozást tartottak tegnap Athénban a bevándorlók egyre növekvő száma miatt. A görög kormányfő elnökletével lezajlott ülés résztvevői úgy határoztak, hogy a szíriai menekülteknek megadják a továbbutazáshoz szükséges dokumentumokat - jelentette az állami televízió. Így azok a szíriaiak, akik menedékjogot kérnek, azonnal megkapják a hivatalos okmányokat, hogy továbbmehessenek azokba az országokba, ahova szeretnének. Tazia Krisztodulopulu bevándorlásügyi miniszterhelyettes a görög közszolgálati rádiónak azt mondta, azzal számol, hogy a következő hónapokban több mint 100 ezer bevándorló érkezik az országba, elsősorban Szíriából.

Négyszáz ember a tengerbe veszhetett amiatt, hogy egy menekülteket szállító hajó vasárnap elsüllyedt a Földközi-tengeren Líbia és Olaszország között - közölte túlélők beszámolói alapján a Save the Children nevű nemzetközi humanitárius szervezet tegnap este. A nagy-britanniai székhelyű csoport közlése szerint az áldozatok között sok fiatal volt, kiskorúak is lehettek. A mintegy 550 embert szállító hajó 24 órával azután süllyedt el, hogy elhagyta Líbia partjait. A civil szervezet szóvivője szerint az áldozatok többsége Afrika szubszaharai térségéből érkezett, további részleteket azonban nem közöltek.

Négypontos béketervet hirdetett meg tegnap Irán a jemeni belháború megoldására, beleértve egy azonnali tűzszünetet, belső párbeszéd megkezdését és széles alapú nemzeti kormány megalakítását. A tervet Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter ismertette Madridban, ahol hivatalos látogatást tett. Eközben az ENSZ Biztonsági Tanácsa fegyverszállítási tilalmat rendelt el az Irán támogatását bíró jemeni síita húszi felkelők ellen, és feketelistára tette vezetőjüket, Abdul-Malik al-Húszit, valamint a korábbi jemeni elnököt, Ali Abdalláh Szálehet és fiát. A tíz ideiglenes és öt állandó tagból álló Biztonsági Tanács tizennégy tagja elfogadta a javaslatot. A vétójoggal rendelkező Oroszország tartózkodott.

Recep Tayyip Erdogan török elnök tegnap határozottan elítélte Ferenc pápának az örmény népirtásról mondott szavait. Miután a katolikus egyházfő a Rómában bemutatott vasárnapi miséjén a huszadik század elsõ népirtásának nevezte az örmények elleni, száz évvel ezelõtti török vérengzést, Törökország visszahívta szentszéki nagykövetét. Ankara máig nem ismeri el az örmény népirtást. A török államfő - aki személyesen most elõször reagált a pápa szavaira - "gyűlölet és alaptalan állítások" terjesztésével vádolta meg a katolikus egyházfőt, majd arra figyelmeztette Ferenc pápát, hogy ne kövessen el még egyszer ilyen "hibát". "Ha a politikusok és az egyházi vezetők végzik a történészek munkáját, az nem tényekhez, hanem tébolyhoz fog vezetni" - jelentette ki Erdogan.

A legmodernebb utasszállító gépek repülőelektronikai rendszerébe be lehet törni a legtöbb kereskedelmi járaton ma már elérhető vezeték nélküli internetkapcsolat segítségével – erre figyelmeztetett egy kedden közzétett jelentésében az amerikai Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. Az utastéri internetkapcsolatot a repülőgép és a külvilág közötti közvetlen kapcsolatként kell értelmezni – állította a kongresszusi felkérésre elkészített jelentés, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy ezt rossz szándékú szereplők megpróbálhatják kihasználni. A szerzők szerint elméletileg elképzelhető, hogy valaki egy laptop segítségével a földről vagy az utastérből utasításokat adjon a gépnek, vírussal fertőzze meg a repülésirányítási komputereket, vagy az ellenőrzése alá vonja ezeket a számítógépeket, a figyelmeztető, sőt, még a navigációs rendszereket is.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a világ legbefolyásosabb embere, a Time magazin olvasói szerint. Az amerikai hetilap tegnapi tájékoztatása szerint az orosz elnök az egyetlen politikai vezető, aki bekerült az első ötbe, megelőzve négy énekesnőt. Barack Obama elnöknek a tízes élbolyba sem sikerült bejutnia, a 11. helyet szerezte meg, míg felesége a tizenkettediket. Bekerült viszont az első tízbe két Nobel-békedíjas, a dalai láma és Malala Juszafzai, valamint Ferenc pápa. A magazin szerkesztői által összeállított hivatalos, százas listát holnap teszik közzé.

Időjárás:

Estig országszerte változékony marad az idő, csapadék sehol sem valószínű. A legmagasabb nappali hőmérsékleti értékek 12 és 22 fok között alakulnak. Holnap országszerte a mainál melegebb, változékony időre kell számítani. A nappali hőmérséklet csúcsértékei 16 és 26 fok között lesznek. Az Országos Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint péntektől esősre fordul az idő. Bukarestben most süt a Nap és 19 fok van.




Műsor | Hírek | Közélet | Hírösszefoglaló, április 15.