Bukaresti Rádió

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Hírösszefoglaló, április 24.

E-mail Nyomtatás PDF

Az Alkotmánybíróság május 6-án tárgyalja a Nemzeti Liberális Párt óvását, amelyet a Szenátusnak azon határozata ellen nyújtott be, amellyel elutasította Dan Sova szenátor előzetes letartóztatását – közölte a taláros testület.

A Nyugat-balkáni térség eseményeit és a Duna régió stratégiáit vitatják meg Románia, Bulgária és Szerbia miniszterelnökei Craiovában. Ugyanitt tartják délután a román és a bolgár kormány együttes ülését. Victor Ponta miniszterelnök szerint a Visegrádi csoport mintájára Románia, Bulgária és Szerbia is létrehozhatná saját csoportját érdekeik jobb európai érvényesítése és regionális projektek megvalósítása céljából.

Bukarestben és 85 vidéki városban szerveztek ma állásbörzét, ahol mintegy 700 munkaadó kínál több mint kilencezer munkahelyet – közölte az Országos Foglalkoztatási Hivatal. Bukarestben több százan álltak sorba, de az előző börzéktől eltérően, most inkább az idősebb, nyugdíj előtt álló személyek vannak többségben. Bukarestben 5500 munkahelyet kínálnak, főként szakképzetlen munkásoknak a textiliparban, építkezésben, illetve kereskedelemben vagy az őrző-védő szolgálatok kötelékében. A felsőfokú végzettek mérnöki, biztosítási tanácsosi, menedzseri vagy pénzügyi tanácsadói állások közül választhatnak.

Tovább nőtt az állandó romániai lakhellyel rendelkező román állampolgárok száma a 2011-es 19 millióról több mint 22 millióra az év elejéig. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint folytatódott a lakosság elöregedése, az átlagéletkor megközelítve a 41 évet. A 2011-es népszámlálás óta Románia lakossága állandóan csökkent, de a lakhely szerinti nyilvántartás azokat a személyeket tartalmazza, akiknek irataikban is romániai lakhely szerepel. Az adatok szerint mintegy 2,5 millióan vannak azok, akiknek lakhelyük Romániában van, de nem tartózkodnak állandóan az országban. Az elmúlt év elejéhez képest megváltozott a 14 év alatti és 65 év fölötti lakosság aránya, mostanra az idősek már több mint 100 ezerrel vannak többen mint a 14 éven aluliak.

A Hortobágyfalva-Nagyküküllő-Olt fennsík lakosságának 80 százaléka szerint nagyon fontos a természet védelme. Több mint felük úgy véli, hogy a gazdasági tevékenység rontja leginkább az élet és a háztartások minőségét – derül ki a Gallup intézet által a WWF Románia megrendelésére készült felmérésből, amely a Natura 2000 védett területek ismertségét vizsgálta az erdélyi lakosok körében. A felmérés szerint a vizsgált övezetben több mint 1000 faj létezik, ebből 10 európai és 11 hazai érdekeltségű növény, 27 fajta emlős, 225 madárfajta, 18 féle kétéltű és mintegy 600 lepkefajta. A védett élővilág szempontjából, ezek hét Natura 2000 övezetbe és három nemzeti parkba csoportosulnak, ezek együttes védett területe a második legnagyobb a Duna-Deltája után. A Gallup Intézet felmérését a Hortobágyfalva-Nagyküküllő-Olt fennsík felnőtt lakosságára nézve reprezentatív 1 100 személy megkérdezésével végezték február elején. A hibaküszöb 3 százalék.

Magyarországon nyit fiókot a Román Sajtótörténeti Egyesület – döntötték el a Nagyváradon ma kezdődött VIII. Sajtótörténeti Kongresszuson. A lépés nem véletlen, hiszen Budapest fontos szerepet játszott az erdélyi sajtó fejlődésében, főként a XIX. században. A budapesti fiókszervezetet dr. Berényi Mária, a Magyarországi Románok Kutatóintézetének igazgatója vezeti. A Román Sajtótörténeti Egyesület 2007-ben alakult és kutatókat, tanárokat, újságírókat valamint doktoranduszokat számlál tagjai között. A magyarországi a harmadik határon túli  szervezet lesz a Bukovinában és Besszarábiában nyitottak után.

Tüntetést szervez jövő keddre az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a marosvásárhelyi rendőrségnek a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében tanúsított túlkapásai ellen – közölte csütörtökön a párt marosvásárhelyi szervezete. Az EMNP beadványban kéri Marosvásárhely polgármesterétől, hogy menessze Valentin Bretfeleant, a helyi rendőrség vezetőjét, mert szerintük a rendőrfőnök sokadik alkalommal él vissza hatalmával, és nacionalista megfontolásból etnikai feszültségeket szít a városban.

Tízmillió euró értékű árut, főleg ékszereket lopott el európai luxusüzletekből az a bűnszövetkezet, amelyet csütörtökön számolt fel a szervezett bűnözés elleni ügyészség. Az ügyészek a rendőrség közreműködésével 54 helyen tartottak házkutatást több városban, ezek nyomán ékszekereket, drága órákat és luxusgépkocsikat foglaltak le. Az európai luxusüzletek kirablására szakosodott bűnszövetkezetet egy tíz évre jogerősen elítélt, és tavaly nyáron tévedésből szabadon engedett román állampolgár irányította. Az elmúlt két évben egyebek mellett Belgiumban, Andorrában, Németországban, Ausztriában, Hollandiában, Horvátországban és Szlovéniában hajtottak végre betöréseket.

Mircea Cartarescu író kapta idén az osztrák állam európai irodalmi díját. Az 1956-ban Bukarestben született Mircea Cartarescu - ahogy magáról vallja - alkotásaival a "neoromantikus" irányzatot képviseli. 1980 óta 25 műve jelent meg, amelyeket 14 nyelvre fordítottak le. Magyarul 2011-ben a Sárkányok enciklopédiája című könyve jelent meg. Az állami elismerések díjazottjainak névsorát csütörtökön, a könyv világnapján jelentette be az osztrák kulturális tárca minisztere.

Több mint egymillió kötet és 200 könyvkiadó várja olvasóit a május 20-24 között a Romexpónál tizedik alkalommal megszervezett Bookfest nemzetközi könyvvásáron. A Romániai Könyvkiadók Egyesületének közlése szerint a látogatókat több mint 300 eseménnyel várják, a konyvbemutatóktól a filmvetítésekig és interaktív eseményekig.

Ma van a Galériák Fehér Éjszakája. Bukarestben 40 kiállítóterem és 34 alternatív helyiség nyitja meg kapuit ma éjszaka a látogatók előtt. Az Ephemair Egyesület közlése szerint idén kilencedik alkalommal szervezik meg a rendezvényt, amelybe tavaly több mint 70 galéria és alternatív helyiség kapcsolódott be nem csak Bukarestből, hanem Kolozsvárról is. A látogatók nem csak a galériákban szerveznek dinamikus programot, hanem kerékpárral is körbejárhatják a fővárosi galériákat.

Zilahon ma megkezdődött a 15. alkalommal tartott Költészet Tavasza elnevezésű rendezvény. A Szilágy Megyei Kulturális és Művészeti Központ, a Zilahi Versmondók és Versbarátok Köre, a Balassi Intézet, a Zilahi Népi Alkotások Háza és a Magyar Versmondók Egyesülete által szervezett két napos közös rendezvényen idén 26 magyar és román költő vesz részt.

Örményország semmit nem felejt - hangsúlyozta pénteken Szerzs Szargszján államfő az egykori Oszmán Birodalom területén az örmények ellen elkövetett tömeggyilkosságok századik évfordulóján tartott jereváni megemlékezésen. Az elnök reményét fejezte ki, hogy az 1915-1917 közötti események népirtásként való elismerésére tett legutóbbi lépések segítenek majd eloszlatni a "száz éve tartó tagadás sötét felhőjét". 1915 és 1917 között az Oszmán Birodalom hatóságai tömegesen legyilkolták az örmény lakosság egy részét. Ezt az utóbbi évtizedekben több mint 20 ország hivatalosan elismerte népirtásként, Törökország viszont következetesen visszautasítja, hogy a történteket tervezett genocídiumnak nevezzék. A két év alatt és még utána is, 1922-ig legalább egymillió, örmény források szerint 1,5 millió örmény halt meg a deportálások, halálmenetek és tömeggyilkosságok során, százezrek kerestek menedéket külföldön.

Tizennyolc személyt vett őrizetbe pénteken az olasz rendőrség terrorizmusellenes egysége. A hatóságok szerint közöttük vannak egy pakisztáni merénylet elkövetői és Oszama bin Ladennek, az Al-Kaida egykori vezetőjének két embere is. Az Olaszországban kialakított terroristahálózat bázisa Szardínia szigetén volt. Itt vették őrizetbe a külföldi állampolgárságú személyeket. A csoport vezetője egy Szardínián élő vállalkozó volt. Más olasz tartományokban is házkutatásokat tartottak. Az olaszországi terrorcsoport a Nyugat elleni fegyveres harcot hirdette, és célul tűzte ki a pakisztáni kormány megbuktatását.

Tűzparancsot adott a rendőrségnek Ramzan Kadirov, a Csecsen Köztársaság elnöke a Csecsenföldre érkező idegen hatósági személyek ellen. Kadirovnak az orosz sajtóban nagy hullámokat keltő kijelentése azután hangzott el, hogy a Csecsenföld fővárosától mintegy 450 kilométerre lévő Sztavropol rendőrsége április 19-én Groznijban - őrizetbe vétel során - megölt egy helyi lakost. A csecsen férfit gyilkosságért körözték, amelyet a sztavropoli térségben követett el. A csecsen elnök váratlan parancsa is bizonyítja a moszkvai vezetés és közte lévő feszült viszonyt, amely azóta áll fenn, hogy Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus meggyilkolásáért csecsen származású férfiakat állítottak elő gyanúsítottként - vélte a Reuters brit hírügynökség.

Megtapsolták csütörtökön a 20 éves jordániai trónörököst, aki a valaha volt legfiatalabb elnöke lett az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülésének. Al Huszein Bin Abdalláh herceg egy nyilvános vitát vezetett az erőszakos szélsőségesség és annak szavai szerint "mérgező ideológiája" elleni harcról. A herceg megjegyezte, hogy a világ népességének fele 30 év alatti, és többségük a fejlődő országokban él. Jordánia tölti be a Biztonsági Tanács soros elnökségét.

Estig országszerte túlnyomórészt napos meleg marad az idő, a nyugati megyékben felhőátvonulásokra, futó záporokra lehet számítani. A hőmérséklet 19 és 24 fok között lesz. Holnap országszerte borús lesz az idő, a déli megyék kivételével futó záporok bárhol előfordulhatnak. A hőmérséklet hajnalban 1 és 11, holnap napközben a csúcsértékek 14 és 24 fok között lesznek. Bukarestben most süt a nap és 22 fok van.




Műsor | Hírek | Közélet | Hírösszefoglaló, április 24.