Bukaresti Rádió

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Mozaik, május 19.

Email Imprimare PDF

A világon több mint 80 olyan általános földrajzi térképről tudnak, amely a 16. és a 19. század között nyomtatásban jelent meg, és önállóan ábrázolja Erdélyt. Petelei Klára történész-levéltáros és Tamás Sándor térképgyűjtő valamennyit egy kötetbe foglalta, és a magyarországi Bethlen Gábor Alap, illetve a Román Kulturális Minisztérium támogatásával három nyelven megjelentette Descriptio Transylvaniae, azaz Erdély ábrázolása címmel. Az igényes kivitelezésű albumot nemrégiben mutatták be Aradon, ahol kiállítást is rendeztek a könyvben szereplő térképek reprodukcióiból. Tamás Sándorral és a kiadványt lektoráló Gróf Lászlóval, a Brit Királyi Földrajzi Társaság tagjával Pataky Lehel Zsolt beszélgetett.


Ezt követően a bukaresti Balassi Intézetben megnyílt Befejezetlen gondolatok című kiállítás kapcsán hallhatnak interjút Molnár Krisztina marosvásárhelyi képzőművésszel. A tárlaton 23, különböző műfajban alkotó, magyar, román, német, illetve a világ több pontján élő erdélyi képzőművésznő mutatja be az anyasággal járó ambivalens érzéseit, a felemelő és magasztos pillanatokat ugyanúgy, mint a negatív gondolatokat, félelmeket.

Hallgassa meg!




Jegyzet

No valid database connection Got error 28 from storage engine SQL=SELECT a.*, CASE WHEN CHAR_LENGTH(a.alias) THEN CONCAT_WS(":", a.id, a.alias) ELSE a.id END as slug, CASE WHEN CHAR_LENGTH(cc.alias) THEN CONCAT_WS(":", cc.id, cc.alias) ELSE cc.id END as catslug FROM jos_content AS a INNER JOIN jos_categories AS cc ON cc.id = a.catid INNER JOIN jos_sections AS s ON s.id = a.sectionid WHERE a.state = 1 AND ( a.publish_up = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_up <= '2020-07-11 15:08:52' ) AND ( a.publish_down = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_down >= '2020-07-11 15:08:52' ) AND s.id > 0 AND a.access <= 0 AND cc.access <= 0 AND s.access <= 0 AND (cc.id=43) AND s.published = 1 AND cc.published = 1 ORDER BY a.created DESC LIMIT 0, 1

Legfrissebb műsoraink

No valid database connection Got error 28 from storage engine SQL=SELECT a.*, CASE WHEN CHAR_LENGTH(a.alias) THEN CONCAT_WS(":", a.id, a.alias) ELSE a.id END as slug, CASE WHEN CHAR_LENGTH(cc.alias) THEN CONCAT_WS(":", cc.id, cc.alias) ELSE cc.id END as catslug FROM jos_content AS a LEFT JOIN jos_content_frontpage AS f ON f.content_id = a.id INNER JOIN jos_categories AS cc ON cc.id = a.catid INNER JOIN jos_sections AS s ON s.id = a.sectionid WHERE a.state = 1 AND ( a.publish_up = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_up <= '2020-07-11 15:08:52' ) AND ( a.publish_down = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_down >= '2020-07-11 15:08:52' ) AND s.id > 0 AND a.access <= 0 AND cc.access <= 0 AND s.access <= 0 AND (cc.id=50 OR cc.id=37 OR cc.id=51 OR cc.id=38 OR cc.id=41 OR cc.id=42 OR cc.id=39 OR cc.id=171 OR cc.id=42 OR cc.id=211 OR cc.id=231 OR cc.id=235) AND f.content_id IS NULL AND s.published = 1 AND cc.published = 1 ORDER BY a.created DESC LIMIT 0, 2
erdelyiriport


Cele mai recente

No valid database connection Got error 28 from storage engine SQL=SELECT a.*, CASE WHEN CHAR_LENGTH(a.alias) THEN CONCAT_WS(":", a.id, a.alias) ELSE a.id END as slug, CASE WHEN CHAR_LENGTH(cc.alias) THEN CONCAT_WS(":", cc.id, cc.alias) ELSE cc.id END as catslug FROM jos_content AS a INNER JOIN jos_categories AS cc ON cc.id = a.catid INNER JOIN jos_sections AS s ON s.id = a.sectionid WHERE a.state = 1 AND ( a.publish_up = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_up <= '2020-07-11 15:08:52' ) AND ( a.publish_down = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_down >= '2020-07-11 15:08:52' ) AND s.id > 0 AND a.access <= 0 AND cc.access <= 0 AND s.access <= 0 AND s.published = 1 AND cc.published = 1 ORDER BY a.created DESC LIMIT 0, 5

Cele mai accesate

No valid database connection Got error 28 from storage engine SQL=SELECT a.*, CASE WHEN CHAR_LENGTH(a.alias) THEN CONCAT_WS(":", a.id, a.alias) ELSE a.id END as slug, CASE WHEN CHAR_LENGTH(cc.alias) THEN CONCAT_WS(":", cc.id, cc.alias) ELSE cc.id END as catslug FROM jos_content AS a LEFT JOIN jos_content_frontpage AS f ON f.content_id = a.id INNER JOIN jos_categories AS cc ON cc.id = a.catid INNER JOIN jos_sections AS s ON s.id = a.sectionid WHERE ( a.state = 1 AND s.id > 0 ) AND ( a.publish_up = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_up <= '2020-07-11 15:08:52' ) AND ( a.publish_down = '0000-00-00 00:00:00' OR a.publish_down >= '2020-07-11 15:08:52' ) AND a.access <= 0 AND cc.access <= 0 AND s.access <= 0 AND s.published = 1 AND cc.published = 1 ORDER BY a.hits DESC LIMIT 0, 5
Emisiuni Rubrici Mozaic Mozaik, május 19.