Négymilliárd forint az erdélyi magyar egyetemeknek

Nyomtatás

Ma tartották a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem központi tanévnyitóját. A marosvásárhelyi ünnepségen jelen volt Orbán Viktor magyar kormányfő is, aki elvi megállapodást írt alá az erdélyi magyar egyetemek vezetőivel a felsőoktatás fejlesztése érdekében.

A magyar kormány, a Sapientia Alapítvány, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem között létrejött megállapodás értelmében a magyar kormány 2014 végéig négymilliárd forintot bocsát az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények rendelkezésére, hogy az összegből végre tudják hajtani az elmaradt fejlesztéseket – jelentette be Orbán Viktor,. A magyar kormányfő átvette a Sapientia egyetem Bocskai István díját, majd találkozott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem képviselőivel is.

Tizenkét évvel ezelőtt, 2001-ben szintén október 3-án tartotta első tanévnyitó ünnepségét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Az intézmény szenátusa idén tavasszal – az egyetem akkreditációját követően - döntött úgy, hogy az Egyetem Napjává nyilvánítja az első tanévnyitó évfordulóját.