Forrongás a felszínen és a mélyben

Nyomtatás

Haitin a földrengés utáni 11. napon is találtak túlélőket a nemzetközi mentőcsapatok, miközben a halottak száma a 150 ezret is meghaladja. Úgy becsülik, hogy még akár 50 ezer holttest lehet a romok alatt.

Elhalasztották a szavazást az új Európai Bizottságról, miután a parlamenti meghallgatás nyomán José Manuel Barroso elnök kénytelen volt visszavonni a bolgár jelöltet.

Rumjana Zseleva, aki egyébként külügyminiszter, visszalépett, miután a meghallgatáson nem tudott kielégítő választ adni az üzleti ügyeit firtató kérdésekre. A szófiai kormány ezután Krisztalina Georgieva világbanki alelnököt jelölte, mégpedig a humanitárius segítségnyújtási tárca élére.

Magyarországon a köztársasági elnök kitűzte az országgyűlési választások időpontját. Az első fordulót április 11-én, a másodikat 25-én tartják. Ezzel el is kezdődött a kampány, amely a romániaival ellentétben a választás kitűzésétől a szavazást megelőző nap 0 óráig tart.

Itthon tovább éleződik a helyzet a vezető ellenzéki, illetve a vezető kormánypárton belül is. Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy Mircea Geoană nem töltheti le mandátumát a Szociáldemokrata Párt elnöki tisztségében. Ugyanakkor a Demokrata-liberális Pártban egyre hangosabbak az úgynevezett civilek.

Végül pedig egy idézet: ?A területi autonómiát emlegető politikusok nem értik meg, hogy a román állam egysége a románok lelkében lakozik? ? ezekkel a szavakkal ünnepelte a román fejedelemségek egyesülésének 151. évfordulóját Traian Băsescu államfő.