Hírösszefoglaló, május 13.

Nyomtatás

Várakozáson felül teljesített a gazdaság az első negyedévben. A bruttó hazai termék 4,3 százalékkal nőtt a tavalyi hasonló időszakhoz képest - közölte ma az országos statisztikai intézet. A kiigazított érték szerint a növekedés 4,2 százalékos volt éves szinten. A tavalyi utolsó negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 1,6 százalékkal javult. Legutóbb a tavalyi második negyedévben csökkent a gazdaság az előző negyedévhez képest, akkor 0,6 százalékos visszaesést mértek. Ezt követően a tavalyi harmadik negyedévben 2,2 százalékkal, a negyedik negyedévben 1 százalékkal nőtt az előző negyedévekhez képest. Az idén a kormány 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol. Az Európai Bizottság a bruttó hazai termék 2,8 százalékos bővülésére számít. Ugyancsak ma közölte a statisztikai intézet, hogy az első negyedévben 13,4 százalékkal nőtt az építőipari munkálatok volumene is.

Megfenyegette az Igazságügyi minisztérium képviselőit Victor Ponta. A miniszterelnök a mai kormányülésen azt mondta, ha jövő hétig nem találnak olyan ideiglenes törvényes megoldást, amely tiltja a feldolgozatlan faanyag exportját, akkor hamarosan más állás után nézhetnek. A Hotnews hírügynökség szerint Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter nem vett részt a kormányülésen, egy államtitkár képviselte a tárcát.

Hargita megyében 4300 hektár erdőt irtottak ki 2000 és 2006 között – állapították meg a bukaresti Mezőgazdasági és Erdészeti Kutató Intézet munkatársai műholdfelvételek alapján. A kutatók a Landsat műhold két felvételét hasonlították össze, az egyik fotó a vizsgált hatéves időszak elején, a másik a végén készült. A 4300 hektár eltűnt erdőterületből 246 olyan terület volt, amely egyenként nagyobb három hektárnál. Ezek vélhetően az illegális fakitermelés nyomai – állítják a szakemberek.

Július elsejétől sem az adóhatóságnak, sem pedig a cégeknek nem kell majd lepecsételniük a kiállított számlát – nyilatkozta Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a Digi24 hírtelevíziónak. A tárcavezető szerint az új adótörvénykönyvvel csaknem mindenkit sikerül bevonni az adózók körébe, és leegyszerűsödik az ügyintézés is. Így az adótörvénykönyvből eltünik a pecsét használata a cégek esetében. A legtöbb Európai Uniós tagállamban is teljes mértekben érvényesek és hitelesek a pecsét nélkül kiállított számlák. Florin Jianu, a kis- és közepes vállalkozásokért felelős miniszter szerint ilyen szempontból Moldova Köztársaság is előttünk jár, ugyanis ott már három hónappal ezelőtt kivezették a forgalomból a pecsét használatát a cégek esetében.

Az RMDSZ tegnap iktatta az Adótörvénykönyv-tervezet módosítására megfogalmazott javaslatait. Ezek több területen könnyítenék, illetve átláthatóvá tennék az adózási rendszert. Erdei-Dolóczki István képviselő elmondta: egyik legfontosabb a javaslat nagycsaládok támogatásának szorgalmazása, egy másik javaslat pedig a gépjárművekre kirótt zöldbélyeg-illeték részbeni áthelyezése a helyi adók közé. A javaslatok között szerepel egy olyan módosítás is, amely adókedvezményben részesítené azokat a személyeket, illetve leszármazottjaikat, akiket 1950–1961 között katonai szolgálat ürügyén munkatáborokba vittek, valamint akiket 1940 és 1945 között etnikai alapon meghurcoltak, továbbá azokat, akik az 1989-es forradalom idején harcoltak és megsebesültek. Az RMDSZ szociálpolitikai prioritásai között szerepel a közüzemi szolgáltatások áfájának 9 százalékra történő csökkentése is, ugyanakkor az orvosok, valamint az egészségügyi és szociális ellátásban dolgozók jövedelemadójának eltörlése. A Szövetség szorgalmazza egyebek között a hegyvidéki panziók adózási rendszerére vonatkozó adómentességet is.

Elfogadta a speciális nyugdíj bevezetését a parlament képviselők és szenátorok jogállását szabályozó bizottsága. Az javaslatról a képviselőház és a szenátus együttes ülésén kell még szavaznak. Az intézkedés szerint azok a képviselők és szenátorok, akik egy mandátum idejére töltötték be a pozíciót havonta legtöbb 1500 lej extra nyugdíjat kaphatnak. Akik három mandátumot is letöltöttek, azok akár 4000 lejes havi juttatásban is részesülhetnek a nyugdíjuk fölött. A tervezetet 255 képviselő és szenátor támogatta aláírásával. Victor Ponta miniszterelnök azt mondta, a kormány nem támogatja a különnyugdíj bevezetését. Ennek ellenére az intézkedést támogatók többsége szociáldemokrata párti parlamenti képviselő.

Románia felnőtt lakosságának csaknem 80 százaléka szerint elfogadhatatlan, hogy a magyarlakta területek közigazgatási autonómiát kapjanak - derült ki a CSCI közvélemény-kutató intézet legfrissebb felméréséből. Az Agerpres hírügynökség által ma ismertetett adatok szerint a megkérdezettek 72 százaléka határozottan egyetért azzal a kijelentéssel, miszerint a "magyarok lakta területek közigazgatási autonómiájára irányuló igény elfogadhatatlan Románia számára". A válaszadók 7 százaléka egyetértően viszonyult a felvetéséhez, 6 százaléka azt jelezte, hogy nem igazán ért egyet ezzel a kijelentéssel, és 8 százaléka pedig azt, hogy teljességgel más véleményen van. A román nacionalizmus című kutatás szerint azt a kijelentést, miszerint "el kéne vinni Erdélyből azoknak a magyaroknak a szobrát, akik Románia ellen harcoltak" ugyanannyian támogatják, mint ahányan ellenzik.

A Velencei Bizottság elnökének Kolozsváron tett nyilatkozatai gyengítik az európai kisebbségvédelmet ellenőrző mechanizmusok működtetését és hatékonyságát – áll a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet elemzésében, amelyre a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezete figyelmeztet e heti angol nyelvű hírlevelében. Gianni Buquicchio, az Európa Tanács Velencei Bizottságának elnöke modellértékűnek nevezte a romániai kisebbségvédelmet azon a Kolozsváron megtartott kisebbségi konferencián, amelyet a román külügyminisztérium és a Babeş–Bolyai Tudomány­egyetem szervezett meg nem régiben. A hírlevél részletesen idézi a budapesti kutatóintézet megállapításait, miszerint a román modell nem nevezhető mintaértékűnek, Románia késlekedik a Keretegyezmény végrehajtásáról szóló jelentés, valamint a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Kartájának alkalmazásáról szóló jelentés leadásával, a konferenciára pedig a magyar szervezetek képviselői nem is kaptak meghívást. A hírlevél arra is kitér, hogy legutóbb a Közgazdaság, közigazgatás és kereskedelem témakörben szervezett tantárgyverseny országos fordulóján a magyar diákok olyan magyar nyelvűnek mondott tételsort kaptak, amelyet nem lehetett megérteni a román tételsor segítsége nélkül.

A Román Közszolgálati Rádió támogatásával nyílt ma meg a Gaudeamus Könyvvásár Nagyváradon. A rendezvényen több ezer könyvet lehet majd föllapozni, sőt megvásárolni akár 50-60 %-os kedvezménnyel. A Nagyváradi December elseje Parkban megnyílt vásár vasárnap ér véget. Az könyvbarátokat  naponta 10 és 20, vasárnap 10 és 15 óra között várják a könyves standok. A Gaudeamus Könyvvásár elsődleges célja, hogy támogassák a romániai könypiacot olyan rendezvények segítségével, amelyek vásári és kiállítási formában szorgalmazzák az olvasást és a könyvásárlást.

Külföld:

A minszki tűzszüneti megállapodás betartására szólította fel Oroszországot és az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárokat Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és John Kerry amerikai külügyminiszter ma. A két politikus a törökországi Antalyában nyilatkozta ezt az észak-atlanti szövetséget alkotó országok külügyminisztereinek kétnapos találkozója előtt. Jens Stoltenberg sürgette Oroszországot, hogy hagyjon fel a szeparatisták támogatásával, és vonja ki csapatait Kelet-Ukrajnából. Mint mondta: szavak helyett tetteket vár Moszkvától. John Kerry azt hangoztatta: ideje, hogy a szakadárok eleget tegyenek a februári megállapodásban foglaltaknak. Az amerikai külügyminiszter tegnap Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt Szocsiban. A találkozót követően azt mondta, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió az Oroszországgal szemben alkalmazott szankciókat csak a minszki egyezségek teljesülését követően fogja feloldani. Az antalyai NATO-tanácskozás másik fő témája a közel-keleti helyzet lesz.

Legkevesebb 41 ember meghalt és többtucatnyian megsebesültek egy síitákat szállító autóbusz elleni támadásban ma a dél-pakisztáni Karacsi kikötővárosban - számolt be a pakisztáni rendőrség. Szemtanúk szerint mintegy 6-8 motorbiciklis megállította, majd bekerítette a buszt, és válogatás nélkül tüzet nyitott a benne utazókra. Ezután néhányan közülük felszálltak a járműre, és folytatták a lövöldözést. A fegyveresek elmenekültek a helyszínről. A becslések szerint a 60-65 utast szállító busz egy mecsethez tartott. Az áldozatok a síita vallás egyik ágának számító iszmailita szekta tagjai. A merénylet elkövetését a pakisztáni tálibok vállalták magukra.

A gazdag, fejlett országokban csökkent az alkoholfogyasztás mértéke az elmúlt két évtizedben, de a fiatalok körében megnövekedett a veszélyes nagy ivászatok gyakorisága – derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet friss jelentéséből. A fiatalok rohamszerű ivászatai közegészségügyi és társadalmi szempontból is jelentős aggodalomra adnak okot, hiszen a gyerekek egyre fiatalabb korban ismerkednek meg az italozással. A túlzott mértékű alkoholfogyasztás ma már több halálesetért felelős világszerte, mint a HIV, az AIDS, az erőszak és a tuberkulózis együttvéve. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet jelentése 34 országra vonatkozik, Románia nem szerepel a vizsgált államok között. Az adatok szerint több dél- és közép-európai országban, ahol korábban nagyon magas volt az alkoholfogyasztás, csökkent, míg több észak- és közép-európai országban, például Észtországban, Norvégiában és Lengyelországban nőtt.

Hazaárulás vádjával kivégezték az észak-koreai védelmi minisztert, miután elaludt egy olyan eseményen, amelyen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is jelen volt - jelentette szerdán a dél-koreai média a hazai hírszerzésre hivatkozva. A jelentés szerint Hjon Jong Csol tiszteletlen volt a fiatal észak-koreai vezetővel szemben, amikor elbóbiskolt egy katonai eseményen. A dél-koreai hírszerzés április végén arról számolt be, hogy Kim Dzsont Un az idén már 15 magas rangú tisztségviselő kivégzését rendelte el, mert megkérdőjelezték a tekintélyét. Legújabban eltávolították tisztségéből az észak-koreai főépítészt, Ma Von Csunt is - tette hozzá a hírszerzés.

Időjárás:

Estig országszerte kellemes, változékony marad az idő. Erdélyben, Moldvában és Máramarosban helyenként záporokat, zivatarokat jeleztek. A legmagasabb nappali hőmérsékleti értékek 20 és 28 fok között alakulnak. Holnap országszerte esősre fordul az idő. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kiadós esőzésekre kell számítani a hegyvidékeken, az ország nyugati, északi és középső részén. A lehulló csapadék mennyisége általában meghaladja a 15 litert, Erdélyben és Máramarosban pedig akár a 20 litert is négyzetméterenként. A nappali hőmérséklet csúcsértékei 15 és 30 között lesznek. Bukarestben most süt a Nap és 25 fok van.