Lefelé módosított növekedési előrejelzés

Nyomtatás

A korábbi 1,2 százalék helyett 1 százalékra mérsékelte a bruttó hazai össztermék idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a kormány. Ez már a harmadik módosítás, hiszen eredetileg 1,8-2,3 százalékos növekedéssel számoltak, amelyet másfél százalékra, majd 1,2 százalékra módosítottak.

A jelenlegi kiigazítás nem érinti a konszolidált költségvetési hiányt, amely 13 milliárd 600 milló lej lesz, azaz a GDP 2,2 százaléka. A Nemzetközi Valutaalap már augusztusban bejelentette, hogy másfél százalék helyett 0,9 százalékos GDP-növekedéssel számol. Tavaly a bruttó hazai össztermék 2 és fél százalékkal bővült, ami főként a kiváló mezőgazdasági évnek volt köszönhető. Az idei termésben viszont jelentős kiesést okozott az aszály.