Hírösszefoglaló, január 21.

Nyomtatás

Kihirdette a munka törvénykönyvének módosítását az államfő.A képviselőház 2014 december elején, döntéshozó szervként elfogadta a törvénykönyvet módosító jogszabályt. Néhány nap múlva a liberálisok az Alkotmánybírósághoz fordultak a törvény egyes előírásai miatt. Szerintük a jogszabály megszegi a munkáltató alaptörvény által garantált tulajdonhoz való jogát. Az Alkotmánybíróság elutasította a liberálisok óvását.

Ma  hoz döntést a Legfelsőbb Semmitő és Ítélőszék Klaus Iohannis összeférhetetlenségi ügyében. Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség megfellebbezte azt a korábbi döntést, amely az államfőnek adott igazat. Klaus Iohannis ügye az után került a Legfelsőbb Bírósághoz, hogy 2013 szeptemberében a Gyulafehérvári Táblabíróság érvénytelenítette az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség jelentését, amely megállapította az összeférhetetlenséget – miután Klaus Iohannis Nagyszeben polgármestereként tagja volt egy közhasznú vállalat közgyűlésének. Arra nincs pontos szabályozás, mi történik abban az esetben, ha a bíróság Klaus Iohannis számára kedvezőtlen ítéletet hoz.

A Legfelső Semmitő- és Ítélőszék szintén ma dönt a hazaárulás néven elhíresült stratégiai privatizációs perben, amelyben Nagy Zsolt és Codruţ Şereş egykori miniszterek is vádlottak.Nagy Zsolt, volt távközlési tárcavezetőt tavaly decemberben első fokon felmentették a hazaárulás vádja alól, de bűnszövetkezetben való részvételért ötéves szabadságvesztésre ítélte a Legfelső Semmitő- és Ítélőszék háromtagú bírói tanácsa. Ugyanebben az ügyben Codruţ Şereş, a Tăriceanu-kormány volt gazdasági minisztere bizalmas információk kiszivárogtatásáért hat év letöltendő börtönbüntetést kapott. Mindkét vádlott ártatlannak vallotta magát.

A parlamentnek kell tisztáznia a pártjukból kilépő önkormányzati képviselők helyzetét, akik az alkotmányellenesnek nyilvánított migrációs kormányrendelet alapján tették meg ezt a lépést - derült ki kedden az alkotmánybíróság indoklásából.A kormány tavaly augusztus végén fogadta el az 55-ös számú sürgősségi kormányrendeletet, amely 45 napig lehetővé tette a helyi választottaknak, hogy pártot váltsanak anélkül, hogy ezzel elvesztették volna mandátumukat. Az alkotmánybíróság decemberben az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a rendeletet, és tegnap tette közzé a tavalyi döntés indoklását.

A magánszemélyekre vonatkozó fizetésképtelenségi eljárást az érintett állampolgár és a hitelezője is igényelheti a magáncsődre vonatkozó tervezet szerint, amelyet már csak a képviselőháznak kell elfogadnia – a kezdeményezés hatálybalépését a svájci frankos bankkölcsönnel rendelkezők megsegítése érdekében sürgetik a honatyák. Erről a törvénykezdeményezésről ma tárgyalnak a képviselőház jogi szakbizottságában.

Az elképzelés szerint magáncsődöt azok a polgárok jelenthetnek be, akik nem rendelkeznek egyéni vállalkozói engedéllyel, adósságuk pedig nem személyes kereskedelmi tevékenységből származik. A fizetésképtelenségi eljárást az a bíróság tárgyalja, amelynek hatáskörébe az érintett lakóhelye tartozik. A tervezet szerint a magáncsődre vonatkozó igénylést azok a magánszemélyek nyújthatják be, akik a törlesztőrészlet befizetésének határideje után 30 nappal legalább két különböző kölcsönt nem tudnak leróni minimum két eltérő hitelezőnek. Az érintettnek ismertetnie kell a tulajdonában lévő javakat, minden jellegű bevételét, illetve azokat a juttatásokat, amelyekre a következő öt évben számít. A dossziéban emellett szerepelnie kell minden olyan ingóságnak és ingatlannak, amelyet az elmúlt négy évben ezer lejnél drágábban adott el a magánszemély, akinek egy tervet is be kell mutatnia azzal kapcsolatban, hogy hogyan képzeli el tartozásai törlesztését. A magáncsődbe jutott polgárok neve öt évig nyilvános.

Mihai Sorin Câmpeanu tanügyminiszter tegnapi, Brassóban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, Romániában több mint 2500 iskolának nincs működési engedélye, Szeben megye az egyetlen az országban, ahol mindegyik iskola telesíti a kötelező működési feltételeket.A tárcavezető elmondta, együttműködést írtak alá a fejlesztési minisztériummal azért, hogy az érintett iskolák hiányos infrastruktúráját pótolják, és az intézmények megkaphassák a működéshez szükséges egészségügyi engedélyt. Hozzátette, mivel 2500 oktatási intézményről van szó valószínű, hogy a fejlesztési munkálatok csak jövő év végén érnek véget. A miniszter azt is elmondta, hogy március végéig országszerte további 465 iskolabusz szállítja majd a gyermekeket iskolába, év végéig pedig 1.016 busszal növelik az iskolabuszok számát, így az iskolai év végére közel kétezer busz szállítja majd a gyermekeket.

A német állam hozzájárul 750 ezer euróval a német tannyelvű romániai iskolákban oktató tanárok béréhez - adta hírül az Agerpres hírügynökség a Romániai Német Demokrata Fórum közleményére hivatkozva. A havi 50 és 100 euró közötti támogatást a német állam a brassói Saxonia Alapítványon keresztül folyósítja a német nyelven oktató mintegy háromszáz tanítónak és 450 tanárnak. A támogatás összegét az oktatók heti óraszáma alapján számolják ki, és évente két részletben fizetik. Az igénylőknek kérvényt kell benyújtaniuk a brassói alapítványhoz.

Jelentős állami támogatástól esett el idén a Gyulafehérvári Caritas, így a szervezet számos preventív tevékenységre fókuszáló programja került veszélybe. A szociális szervezet 150 más civil szervezettel együtt nyílt levélben fordult a munkaügyi minisztériumhoz, melyben a szociális programokra kiírt pályázatok elbírálásának módját nehezményezték. A Gyulafehérvári Caritas vezetősége tegnapi csíkszeredai sajtótájékoztatóján elmondta: idén több mint 1,8 millió lejes hiánnyal kell számolniuk, ennyivel kevesebb állami támogatást kaptak programjaik működésére. A civil szervezet működési költségeinek 20–50 százalékát fedezte az állam, a finanszírozás csökkentése többek között a családi típusú gyermekotthonaikat, a korai nevelő- és fejlesztő-központjaikat, családsegítő szolgálatukat, a hátrányos helyzetű fiatalokat felkaroló programjaikat, a nappali fejlesztőközpontjaikat érinti, közvetlenül 1500 ellátott sorsát befolyásolja.

Több mint 730 fiatal alternatív terápiáját támogatja a MOL Románia a Gyermekgyógyító programjának keretében. Összesen 300 ezer lejt különítettek el a fiatalok számára terápiás foglakozásokra. A 19 nyertest 135 pályázó közül választották ki, a pályázatok elkészítésében több mint 450 szakember vett részt. A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány Kolozsváron hozta nyilvánosságra azon civil szervezetek névsorát, amelyek 300 ezer lej összértékű támogatásban részesülnek. 738 fogyatékos, krónikus betegségben szenvedő, vagy súlyos betegség után lábadozó gyerek megsegítését támogatják. A MOL Gyermekgyógyító program hat kiadása több mint 630 olyan pályázat elkészítését serkentette, amelyek a különleges nevelési igényű gyermekek társadalmi beilleszkedését célozták. – nyilatkozta Daradics Kinga, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.

Az elmúlt napokban nagy sajtóvisszhangot kapott repülőtér-fejlesztés kapcsán tartotta fontosnak tisztázni kedden a csíkcsicsói mezőgazdasági repülőtér jövőjével kapcsolatos terveket Borboly Csaba Hargita megye tanácselnöke. Egy már működő repülőtér továbbfejlesztéséről van szó – jelentette ki Borboly hozzátéve, a Hargita Airport nevű létesítmény fejlesztéséhez a következőkre lenne szükség: a kifutópálya leaszfaltozása 24 méter szélességben és 1200 méter hosszúságban, egy kisméretű utasterminál építése, egy NDB-rendszer kiépítése (amely segítségével a repülőteret akár köd esetén is meg lehet közelíteni), a reptér közművesítése; a fénytechnika beszerelése. A megyei tanácselnök szerint mindezekre a munkálatokra, vidékfejlesztési uniós forrásokból is lehetne pénzt szerezni, ugyanakkor közösségi összefogással is meg lehetne valósítani a terveket, hiszen, mint mondta, a szükséges összeg nem több, mint egy nagyobb közbirtokosság éves legelőtámogatása.

Február 17-én tesz munkalátogatást Magyarországon Vlagyimir Putyin orosz elnök - jelentette be ma Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.Az orosz államfő Orbán Viktor miniszterelnök elmúlt évi moszkvai munkalátogatását viszonozza - közölte a magyar tárcavezető. Szijjártó Péter elmondta: a megbeszélés témái között szerepelnek majd a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatok, energiabiztonsági ügyek és az ukrajnai fegyveres konfliktus is.

Az Egyesült Államok világszerte kiáll azok mellett, akik a terroristák célpontjaivá váltak, akár a pakisztáni iskolákban vagy Párizs utcáin - hangsúlyozta Barack Obama amerikai elnök az unió helyzetéről tartott évértékelő beszédében. A kongresszus két háza előtt kedden felszólalva megígérte, hogy Amerika folytatja a terroristák elleni küzdelmet,  hálózataik felszámolását, fenntartva magának az egyoldalú cselekvés jogát. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke felszólította a kongresszust, határozatban hatalmazza fel arra, hogy erőt alkalmazzon az Iszlám Állam terrorszervezet ellen. Mint mondta, Amerika kitart azon elve mellett, hogy a nagy országok nem erőszakoskodhatnak a kisebbekkel. Ennek jegyében helyezkedik szembe az orosz agresszióval, támogatja az ukrán demokráciát és biztosítja NATO-szövetségeseit.

Megkéselte egy tel-avivi autóbusz utasait egy palesztin merénylő ma reggel, többeket súlyosan megsebesítve, a merénylőt elfogták - közölte az izraeli 10-es tévécsatorna.A palesztin támadó tíz embert  megsebesített, közülük hat állapota súlyos - jelentette az Ichilov kórház, ahová a sebesülteket szállították.A menekülni próbáló merénylőt egy arra járó rabszállító jármű fegyveres őrei meglőtték, a lábán megsebesült férfit ezután elfogták. A 10-es csatorna szerint a terrorakciót egy ciszjordániai illetőségű palesztin hajtotta végre a Holonból Tel-Aviv belvárosába tartó járaton.

Estig országszerte változékony, esős, de enyhe idő várható. A hőmérséklet csúcsértékei napközben 2 és 14 fok között alakulnak. Éjszakára sem várható számottevő lehűlés, a hőmérséklet -5 és 5 fok között lesz. Holnap megnövekszik a felhőzet térségünkben, esőre, a magas hegyvidéken havazásra számíthatunk, ennek ellenére marad az időszakhoz képest meleg idő napközben 5 és 14 fok közötti értékekkel. Adásunk idején Bukarestben borult az égbolt és 4 fokot mérnek.