Ítélet a Sólyom-ügyben

Nyomtatás

Szlovákia nem sértette meg az uniós jogot, amikor 2009. augusztus 21-én megakadályozta Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök szlovákiai látogatását, mondta ki az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága ma kihirdetett ítéletében.

Az indoklás szerint az a körülmény, hogy valamely uniós polgár államfői hivatalt tölt be, igazolhatja a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásának a nemzetközi jogon alapuló korlátozását. Sólyom László egy szlovákiai székhelyű társadalmi szervezet meghívására a szlovákiai Révkomáromba szándékozott utazni abból a célból, hogy részt vegyen Szent István szobrának avatási ünnepségén. A szlovák külügyminisztérium szóbeli jegyzékben tiltotta meg Magyarország köztársasági elnökének, hogy szlovák területre lépjen.