Ingyen használhatják a szivattyúkat [Audió]

Nyomtatás

Ezt Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter jelentette be. A patakok, folyók által elöntött mezőgazdasági területek tulajdonosai az Országos Talajjavító Hatósághoz fordulhatnak segítségért.

A Kovászna megyei Talajjavívó Hatóság nem rendelkezik szivattyúval – mondta el híradónknak Tompa Enikő igazgató:

Ezt már Bíró Gyula, a Hargita megyei Talajjavító Hatóság munkatársa mondta Híradónknak.

A mezőgazdasági minisztérium adatai szerint országszerte 5000 hektár termőföldet öntött el a víz, a legnagyobb kárt Vaslui és Neamţ megyében jelentették. Azt egyelőre nem tudni, hogy valamiféle kártérítésre számíthatnak-e az érintettek. Daniel Constantin csak arról nyilatkozott, hogy a január-februári havazás károsultjai, mintegy 3000 gazda 31 megyéből kaphat maximum 7500 eurónyi kártérítést, erről már megszületett a kormányhatározat.

Kovászna megyében egyébként a Fekete ügy áradása okozott tegnap gondokat, mára egyetlen megyei úton sem szünetel a forgalom – tudtuk meg Incze Gyulától, a megyei utakat felügyelő osztály vezetőjétől:

Az országutakon is elhárították már a gondokat, az országos igazgatóság honlapja szerint a 66-os országúton Petrozsény közelében van félpályás útlezárás, mert a támfalakat alámosta a víz. Kovászna megyében a 11 B jelzésű országúton továbbra is földcsuszamlás nehezíti a forgalmat Kézidiszentlélek és a megyehatár között. A hatóságok holnap reggelig meghosszabbították a narancssárga és a sárga figyelmeztetést, amit Kovászna, Brassó, Hargita és Vrancea megyére adtak ki az áradások miatt. Vrancea megyében továbbra is 40 településen akadozik az áramellátás.